“Juttasd el a lehető legmesszebb Abdel-Fattah al-Sziszit, miközben megsemmisíted az arab országra leselkedő veszélyeket és kitüntetéseket, azaz pontokat, gyűjtesz össze az egykori tábornok számára.” – mindössze ennyi a feladat egy új egyiptomi mobiljátékban, ahol az elnökválasztásra készülő Sziszit irányíthatjuk.
Sziszi katonai egyenruhában, egy repülőgéppel igyekszik kikerülni a rá hulló bombákat és elkerülni az ellenséges vadászgépekkel való összeüközést. A játékban a sivatag, piramisok, a Nílus, Kairó és a Sínai-félsziget felett repülünk az egykori védelmi miniszterrel. A Gamesaw által fejlesztett játék már most komoly népszerűségnek örvend, alig két nap alatt több százan töltötték le és egymás után gyűjti be az öt csillagos értékeléseket.
Közben egy titkosnak szánt videófelvétel is kiszivárgott Abdel-Fattah al-Szisziről, amelyen arról beszél, hogy miképp lehetne a befolyásolni a médiát, valamint miképp lehetne visszahozni azokat a törvényeket, amiket 2011-ben eltöröltek. Az októberben készült videóban Sziszi a hadsereg vezetésével tárgyal, s a felvételt az egyik tisztiszolga adta át a Muszlim Testvériség szimpatizáns Rhasd weboldalnak. Azóta az újságírót és a tisztiszolgát is letartóztatták és több éves börtönbüntetésre ítélték őket.