A kuvaiti belügyminisztérium legújabb döntése alapján a Perzsa-öböl menti monarchia nagykövetségei döntenek a vízumok kiadásáról, de hat országot tiltólistára raktak: Afganisztán, Irak, Irán, Jemen, Pakisztán és Szíria állampolgárai még csak átutazó vízumot sem kaphatnak. Ezen államok lakosai már 2011 óta nem utazhattak Kuvaitba, de akkor még a kormány “ideiglenes rendeletnek” nevezte a tiltást, s ígéretett tettek arra vonatkozólag, hogy amint rendeződik a helyzet ezekben az államokban, akkor ismét kaphatnak kuvaiti vízumot.
Azonban, különböző okokra hivatkozva, meghosszabbították ezt a tiltást. Az instabil belpolitikai helyzet, a biztonságpolitikai kockázatok és a terrorszervezetekkel való kooperáció lehetősége miatt került fel Afganisztán, Irak, Jemen és Szíria. Irán azért van a listán, mert a kuvaiti minisztérium szerint Teherán „ügynököket küld” a monarchiában élő síiták fellázítására.
Pakisztán nemcsak az ingatag belpolitikai helyzet miatt került fel: ebből az országból érkezik a legtöbb vendégmunkás, akik gyakran illegálisan tartózkodnak a monarchiában. Ezenfelül, akárcsak a többi ország lakosai, magukkal hozzák a családjukat és állami segélyekből látják el őket.
A január végi hivatalos statisztikák szerint az országban élő 3 965 022 emberből, mindössze 1,242,490 kuvaiti állampolgár, tehát még az egyharmadát sem teszik ki az összlakosságnak. A külföldi bevándorlók 40 százaléka (1,5 millió) közép-ázsiai és délkelet-ázsiai országokból érkeztek. A második legnépesebb közösség az arabok: 1,1 milliónyi munkás, amely a külföldiek 27 százalékát teszik ki. A többi térségből már sokkal kevesebben jöttek, az afrikaiak száma még a nyolcvanezret sem éri el.
Abdullah Al Tamimi kuvaiti képviselő azt javasolta, hogy évenként 280 000 külföldi munkást kellene kitelepíteni, s így helyreállna az ország demograáfiai egyensúlya: “Az országunkban jelenleg 2,5 külföldi állampolgár van, s ezt le kell vinnünk 1,1 millióra. Tehát öt év alatt összesen 1,4 millió embert kell kiutasítanunk az országból.”