A tegnapi négyszázezres nagyságú tüntetés alapja az volt, amikor az izraeli kormány – a baloldali pártok és az izraeli közvélemény nyomására – kiterjesztette a kötelező katonai szolgálatot az ultraortodox, magukat hászidoknak – angolul harediek – nevezett zsidó vallási közösségre is. Sőt Jair Lapid még annyival kiegészítette az új szabályozást, hogy nemcsak pénzügyi bírságra, hanem bűnügyi eljárásra is számíthatnak azok, akik a behívó ellenére nem jelennek meg a sorozóbizottság előtt.
Több sem kellett a hászidoknak. A szélsőségesen nacionalista Habájt Hajehudin (Zsidó Haza) és az ultraortodox askenáziak képviselő Sasz Párt, azonnal felszólította a híveit a békés demonstrációra, valamint ehhez a menethez több rabbi – Reuven Elbaz – is csatlakozott, akik ismertek voltak a kormányellenes bírálataikról. Valószínűleg maguk a szervezők szintén meglepődtek, amikor az izraeli liberális újság – a Haaretz – szerint legalább félmillió tüntető gyűlt össze. A zsidó állam történetének eddig legnagyobb tiltakozó akcióját legalább háromezer-ötszáz rendőr biztosította és nem került sor semmiféle durva összecsapásra.
De kik is ezek a hászidok és miért jelent ez a tüntetés belső társadalmi konfliktust?
Izraelben a vallásosság szempontjából három csoportra lehet osztani a lakosságot – teljesen szekularizált, hagyományokat betartó és az ultraordoxok zsidók, azaz hászidok (angolul harediek). A hászidok a lakosság 10%-át teszik ki, akik nem dolgoznak, népes családokban élnek, egész nap a Tórát tanulmányozzák és szigorúan betartják a hagyományokat. A probléma velük kapcsolatban – különösen a nem vallásos zsidók szempontjából –, hogy nem fizetnek adót, szinte csak segélyekből élnek. Egyre több iskolát nyitnak, ellenzik a világias oktatást, sőt erőteljes női szegregációt vezetnek be (pl. külön járda van a nőknek és a férfiaknak). Ezenkívül, ami leginkább vörös posztó a világi pártok szemében az, hogy a fiatal hászidok felmentést kaptak a katonai szolgálat alól. Emiatt állandó a konfliktus Izrael többi részével, akiknek ez nagyon nem tetszik, sőt meg is akarják szüntetni ezt a kiváltságot. A mélyen vallásos zsidók érdekeiket leginkább a Sász párt képviseli (bár azt hozzá kell tenni, hogy a hászid zsidók szerint a szavazás szigorúan tiltott tevékenység).
A 2013-as választások is rávilágítottak az izraeli belpolitika megosztottságára. 2013. január 22-én soha nem látott arányban – az izraeli lakosság több mint 70%-a – járult az urnákhoz. A választásokat ismét a Likud-Jiszráél Béténu Párt nyerte meg 23,32 %-al, de Netanjahu nem volt túlságosan boldog. Ugyanis a pártban arra számítottak, hogy a választások után többséget szereznek a kormányalakításhoz. Ehelyett kénytelen voltak koalíciót alakítani a második helyen végzett Jair Lapid pártjával, a Jes Atiddal (Van jövő). Az izraeli választók mintegy 14,32 %-a szavazott rájuk, s ezzel 19 mandátumot szereztek a Knessztben.
A 49 éves egykor műsorvezető és újságíró Jair Lapid célja az új, világiasabb oktatáspolitika bevezetése, az izraeli politikai rendszer átalakítása, alkotmánykészítés, a katonai szolgálat kiterjesztése az ortodox zsidókra, a kisvállalkozások és középosztály támogatása, valamint tárgyalás a palesztinokkal. Végül ő lett a pénzügyminiszter és ő kardoskodott a legjobban az ultraortodoxok katonai szolgálata mellett.
Az ultraortodoxok és a nem vallásos zsidók közötti ellentét nem az egyetlen komolyabb belpolitikai törésvonal a zsidó országban: város-vidék ellentét és Izraelben születtek versus bevándorolt zsidók (főleg Kelet-Európából).
Videó a tegnapi tüntetés nagyságáról:
{youtube}VgiLVwZ1w9k{/youtube}