Száz lyukkal – a földbe fúrt technológiai megoldással – szabályozzák az épület hőmérsékletét. Ez a „trükk” meghatározó szereppel bír abban, hogy a Hotel Verde Dél-Afrikában elnyerte a „ legzöldebb szálloda” címet. A most közzétett hírügynökségi beszámoló szerint a környezetvédelmi és energetikai megoldások sora alapján lett az elismerés jogos tulajdonosa Cape Town legújabb szállodája. A lyukakkal – a geotermikus hőszivattyúval – a talajhőt használják fel a ház hűtésének és fűtésének a szabályozására. A már jól ismert eljáráshoz – a hőcseréléshez – egy csőrendszerben keringetett vizet alkalmaznak, a folyadék hőleadásával, vagy hőfelvételével érik el a hűtést, avagy a fűtést. Ennél eredetibb megoldást is megvalósítottak a kivitelezők: az épület alapozásakor üreges műanyaggolyókat tettek a cementbe, így a felhasznált beton mennyiségét lehetett csökkenteni több mint ezer tonnával. A legzöldebb titulus elnyeréséhez hozzájárult a szálloda „vízháztartásának” újszerűsége is, az, hogy az úgynevezett szürkevizet is újrahasznosítják, azaz a fürdővíz nem elfolyik, hanem a toalettek öblítőtartályaiba kerül. A napelemek természetesen árammal látják el a szállodát, ugyanúgy, mint a konditermek gépeit használó vendégek, az edzéshez meghajtott szerkezetekkel gyártják a delejt.
Áramot termel a szállóvendég
A megújuló energia hasznosításának több régi és új módszerét vetette be Cape Town mostanában elkészült szállodája, ezért kiérdemelte a „legzöldebb” címet.
(Visited 1 times, 1 visits today)