Képviselőnek jelölteti magát a hastáncosnő

A megbuktatott egyiptomi elnök, Mohamed Morszi választókerületében indul a következő parlamenti választásokon az egyik ismert hastáncosnő. A Sziszi tábornokot támogató Szama el Maszri nem aprózza el. Jóllehet még nem tudni, mikor lesz a voksolás, ő már ma elkezdi tévécsatornáján azt a műsort, amellyel borsot akar törni a Muzulmán Testvériség orra alá.

Sarkia tartományban jelölteti magát parlamenti képviselőnek a híres-hírhedt hastáncosnő, Szama el Maszri. Ha Cicciolinának sikerült Olaszországban megválasztatnia magát, ki tudja – hátha neki is sikerül Egyiptomban.

Nem véletlenül szúrta ki magának Morszi ex-elnök egykori választókerületét. Reméli, hogy nyer, és akkor nap mint nap szembesítheti a Muzulmán Testvériséget azzal, hogy kik is ők valójában – mondta az el Maszri el Jum híroldalnak.
“Különleges meglepetést” tervez az iszlámista csoportnak, és ezt Aju ba című új show-jában fedi fel. Erről annyit árult el, hogy leleplezi az árulókat és az ügynököket.

Az első részt ma mutatja be a saját tévécsatornáján. Művészeket és politikusokat hívott, akik állítólag a Nobel békedíjas Mohamed el Baradei-t figurázzák majd ki. Szerintük ugyanis a liberális politikus, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egykori igazgatója túl közel áll a Muzulmán Testvériséghez.

Ugyanezzel, vagyis az iszlámisták támogatásával vádolta meg a hastáncosnő az amerikai elnököt is júliusban készült videójában. Ennek az volt a címe, hogy Obama, anyád, apád. Angolul feliratozták, nyilván, hogy a címzett is megértse az üzenetet.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez