Amiért irigyelhetjük Zimbabwét

Két afrikai országból is kedvező makrogazdasági adatok érkeztek, a növekedés szinte megduplázódik Zimbabwéban, új megrendeléseket jegyeznek Dél-Afrikában.

A nyugati világ már elkönyvelte: Afrika gazdaságai rendre gyorsabb növekedést produkálnak, mint a fejlett országok gyakorlatilag mindegyike. Az egyik új előrejelzés szerint Zimbabwe az idei 3,4 százalékos gyorsuláshoz képest csaknem dupla akkorát tervez 2014-re, az ország pénzügyminiszterének november 5-én nyilvánosságra hozott nyilatkozata szerint – írja a Reuters – 6,1 százalékos növekedéssel lehet kalkulálni. A büdzsében 4,4 milliárd dolláros bevételt és 3,7 milliárdos kiadást szerepeltetnek. Ugyanakkor gondot kell fordítani az infláció féken tartására, amit a Nemzetközi Valutaalap külön is szorgalmaz, hiszen adósság-átütemezési témájú tárgyalás esedékes a fiskális kormányzat és az IMF között. Dél-Afrikáról ugyancsak e napokban látott napvilágot több aktuális, a növekedés tempójára is utaló makrogazdasági adat. A beszerzési menedzser index októberben a szeptemberihez képest érdemi javulást – gyorsabb gazdasági növekedést – mutat, ezúttal az új megrendelések kedvező alakulása miatt optimisták az elemzők, akik számára szimpatikus az is, hogy erősödik a fogyasztói bizalom.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez