A kutyának sem kell az orosz arany?

Külföldi vevő híján a Nemzeti Bank vásárolja fel az orosz aranybányák kincsét. Bár a szankciók az aranykereskedelemre nem vonatkoznak, a külföldi partnerek valamiért mégsem veszik az orosz aranyat. A Nemzeti Bank pedig nem tud mit kezdeni a dollárjaival.

Ki vesz orosz aranyat? Régebben ez úgy működött, hogy a nagy kereskedelmi bankok, így például a Szberbank és a VTB felvásárolták az aranyat, majd pedig eladták azt külföldi nemzeti vagy privát bankoknak. Csakhogy beköszöntött a szankciók kora: az ukrajnai válság miatt Oroszországot a Nyugat egyre inkább diszkriminálja. Konkrét tilalom nincs, de mégse vesz senki aranyat az oroszoktól. Mi lesz így a bankok széfjeiben rejtőző aranykinccsel? A bankok nem állnak jól, mert a büntetőintézkedések őket is kellemetlenül érintik.

Ezért lép közbe a Nemzeti Bank. Idén már 115 tonna aranyat vett, ez jóval több, mint a szankciók előtti időkben: tavaly 77 és fél, tavalyelőtt pedig 75 tonna volt a Nemzeti Bank arany-felvásárlása Oroszországban. Korábban az aranybányák nagyon nagy üzletet jelentettek Moszkvának, hiszen a globális pénzügyi válság 2007-ben és 2008-ban nagyon felértékelte az arany szerepét.  Most viszont az arany már nem annyira fontos, mint a pénzügyi válság idején volt.

Persze, ha a háborús feszültség kiéleződik Ukrajnában, akkor újra fontos lehet az arany. Ám most Washingtonban arra számítanak: Moszkvát lényegesen meggyengíti, hogy legfontosabb exportcikkei nem annyira kelendőek, mint korábban. Az olaj, a földgáz vagy az arany a globális piacon leértékelődik, ezért Oroszország nagyhatalmi helyzete veszélybe kerülhet, hiszen nem lesz miből pénzelni a rendszert. Nem is beszélve a társadalmi stabilitásról, melyet elsősorban az állami költségvetés biztosít. Ha abba nem folyik be elég pénz a földgázból, kőolajból és aranyból, akkor Putyin elnöknek és csapatának fel van adva a lecke: hogyan tovább?

Kapcsolódó cikkek:

Egy hét alatt milliárdokat füstölt el Oroszország

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez