– Egy-egy fellépéseteken körülbelül 15-en zenéltek együtt, sok-sok férfi és egyetlen nő. Mikor és miért döntöttetek úgy, hogy kell egy női hang a Leningradba?
– Amikor a pár éves szünet után újraindultunk azt gondoltam, kellene valami, amivel önmagunkat is meglepjük. Ekkor jött az ötlet, legyen női énekesünk is.
– Ez volt Julia Kogan, aki viszont jó fél éve már elhagyott benneteket. Miért szakítottatok?
– Sok minden összejött és végül arra jutottunk, hogy elválunk. Ezentúl külön utakon járunk.
– A Leningraddal kapcsolatban sokan csak arra figyelnek, milyen sokat káromkodtok. Nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy a vulgarizmus csak egy kifejezőeszköz?
– Hála Istennek évről-évre kevesebben vannak azok, akik szerint a Leningrad csak valamiféle polgárpukkasztás, valamiféle provokáció.
– Egyébként ez nem idegesít?
– Nem, egyáltalán nem. Alapvetően szerintem úgy érdemes alkotni, hogy az adott dolog minél szélesebb körben érthető legyen. Amikor azt mindenki, függetlenül a saját kulturális hátterétől, érti. Amikor ugyanazt a dalt a professzor és a hülye is tudja hallgatni, és mindenki magáénak érzi. Ez a nagy dolog.
– Oroszországban alig egy hónapja lépett életbe a káromkodástörvény. Ti, a saját bőrötökön érzitek már a hatását?
– Nem. Egyelőre még egyáltalán nem.
– Amiatt, hogy nemcsak otthon, de külföldön is híresek vagytok, szerinted könnyebben tudtok majd együtt élni ezzel a tiltással, mint a kevésbé ismert orosz zenészek?
– Ezt csak remélni tudjuk, de valójában nem tudom. Nagyon remélem, hogy könnyebb lesz.
– A nyelvtörvénytől függetlenül milyennek látod a kortárs orosz rockzenét?
– Nem tudom, különösebben nem figyelem. Eléggé magunkra koncentrálunk és gyakorlatilag nincs időnk másokkal foglalkozni. Néhány évvel ezelőtt nekem úgy tűnt, érdemes volna, talán valami történik. De tényleg nem tudom.
– Kár, mert éppen kérni akartam, ajánlj valakit. Kit érdemes hallgatni?
– Általában a sokak által nem eléggé becsült, bár ma már lehet igen, nagy orosz zeneszerzőt, Muszorgszkijt szoktam hallgatásra javasolni. Illetve még Sztravinszkijt és Rahmanyinovot. Szóval ez a három rock-zenész teljesen elegendő.
– És Csajkovszkij?
– Hm, Csajkovszkij már inkább pop.
– Visszatérve még a törvényhez. Szerinted foglalkozzon-e egy zenész a politikával, és ha igen, hogyan?
– A zenész is ember, és mindenkinek van választása. Lehet, valaki úgy dönt, belefolyik a politikába. Én nem gondolom így, nekem a politika sötét erdő. Szerintem ravasz dolog. Amit mi sokszor látunk, az nem az, ami valójában zajlik. Ez az egyszerű ember számára egy zárt történet és az ő ítéletük nem mást, mint társadalmi manipuláció.
– Az ukrán válságról azért van véleményed? Szerinted mi lesz a vége?
– Megint csak nem tudom, mert nincs minden információ a birtokomban. Nem tudom, mi is történik valójában. Nem beszélgettem ezzel kapcsolatban Obamával, sem Ukrajna elnökével, még a saját elnökünkkel sem. Szóval nem ismerem a teljes képet. A saját nem tudásom alapján, csak az újságokat ismerve, véleményt mondani pedig, szerintem hülyeség.
– Ok. A legvégén egy egészen más kérdés. Az életrajzodban olvastam, hogy óvodában is dolgoztál. Ez igaz?
– Igen, kis ideig őr voltam egy óvodában.
– És nem hiányzik?
– Az óvoda? Nem, nem hiányzik. (Mosolyog.)
Az interjú videóváltozata itt látható:
{youtube}4COwCq1l9XU{/youtube}