Idén július elsején nagy jelentőségű beszédet tartott az orosz elnök a megalakítandó Eurázsiai Unióval kapcsolatban. Vlagyimir Putyin körvonalazta a moszkvai érdekeket Közép-Ázsiában, elsősorban az itt élő orosz kisebbségek jogainak védelmét a nemzetközi jog eszközeivel. Utalt arra is, hogy országa kész védelmet biztosítani azon államoknak, melyek az “orosz világ” részei szeretnének lenni, amit gazdasági és katonai potenciáljával lenne képes megadni. Az említett védelem a sokszor fasisztának és liberálisnak bélyegzett nyugati hatalmakkal szemben értendő.
A térség öt országa közül csupán Kazahsztán ért egyet Oroszországgal az éveleji kijevi eseményekkel kapcsolatban, szintén ő a megalakítandó Eurázsiai Unió egyetlen tagja; Tádzsikisztánban és Kirgizisztánban orosz katonai bázisok léteznek.
Moszkva a belföldi retorikát használva küzd a nyugati ügynököknek tekintett szervezetek ellen a “közel külföldön” is, méghozzá nagy sikerrel. Így az Egyesült Államok fokozatosan, de végleg kiszorul Közép-Ázsiából.
A Szabad Európa Rádió (RFE) érzékletes megfogalmazása szerint azonban a “lejáró demokrácia” helyét nem az üres ígéretekkel teli orosz kapcsolatok, hanem a “despotikus merkantilizmus” fogja átvenni a térségben, melynek képviselője, Kína.
Peking az elmúlt évtizedben a legfontosabb gazdasági szereplővé vált Közép-Ázsiában, miközben sikerült elérnie a kiváló államközi kapcsolatok kialakítását is. Igaz, kezdetben az energiahordozók alkották a kereskedelem alapját, ami lassan kibővült, számos más elemmel gazdagodott. Míg korábban Moszkva és a Nyugat versengett bizonyos pozíciók megszerzéséért, addig Kína, nevető harmadikként került ki ebből a párbajból.
Fjodor Lukjanov, orosz elemző szerint a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, a Független Államok Közössége vagy az Eurázsiai Unió sem bír olyan potenciállal, mint a Sanghaji Együttműködési Szervezet. A vártnál gyengébben teljesítő orosz gazdaság helyett sokkal vonzóbb partner a Mennyei Birodalom, mely a NATO afganisztáni kivonulásával akár a térség biztonságának egyik szavatolójává válhat.
Ebben a kontextusban válik különösen érdekessé Putyin július elsejei beszéde, melyben nem csak az orosz kisebbségek védelmét említette, de ennek szavatolása érdekében a Szovjetunió felbomlása utáni határokat is megkérdőjelezte. Ezzel szemben Kínának nincsenek ilyen szándékai, viszont rendelkezik olyan gazdasági erővel, melyre Moszkva még csak nem is vágyhat.
A puszta tények tehát azt mutatják, hiába a történelmi kapcsolatok, hiába a töretlen retorikai harc, Közép-Ázsiát épp oly könnyen elveszítheti Moszkva, mint ahogy az elmúlt években a Nyugat.