Orosz bankot is érintenek a legújabb uniós szankciók

Az Európai Unió kedden büntetőintézkedésekkel sújtott négy, Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közel álló üzletembert az ukrán válsággal kapcsolatban – közölték nevük elhallgatását kérő diplomáciai források az AFP francia hírügynökséggel.

Az érintettek vagyonának befagyasztásáról szóló határozatot délelőtt fogadták el az unió huszonnyolc tagállamának nagyköveti szintű találkozóján. A tájékoztatás szerint emellett büntetőintézkedéseket foganatosítottak négy intézmény, illetve vállalat ellen is, ezek közül az egyik állítólag egy bank.

A szóban forgó üzletemberek, intézmények vagy vállalatok a vádak szerint a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásából és a kelet-ukrajnai bizonytalan helyzet fenntartásából húztak hasznot. Egyelőre nem tudni, hogy mely személyeket, vállalatokat vagy intézményeket sújtanak korlátozásokkal, a kibővített uniós szankciós listát a tervek szerint szerdán hozzák nyilvánosságra az Európai Unió hivatalos közlönyében.

Az EU Ukrajnával kapcsolatos feketelistájára eddig nyolcvanhét természetes személy és húsz jogi személy került fel, a büntetőintézkedések az orosz nemzetbiztonsági tanács több tagját is érintik. A listán szereplő természetes, illetve jogi személyeket vagyonbefagyasztással, főleg bankszámlazárlattal sújtják, a természetes személyek esetében ehhez uniós beutazási tilalom is társul.

Egy másik, név nélkül nyilatkozó forrás elmondta, a korlátozások célja, hogy meghiúsítsanak bizonyos krími és szevasztopoli befektetéseket az építőipari, a közlekedési, a telekommunikációs és az energetikai szektorban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez