Ausztrál rendőrök biztosítják a maláj gép helyszínét

Ausztrália félszáz rendőrt küldött Ukrajnába nyombiztosításra a maláj gép lelövésének helyszínére.

Ausztrália ötven rendőrt indított útnak csütörtökön Ukrajnába, a maláj utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínére a nyomok biztosítása végett – közölte csütörtökön Ausztrália miniszterelnöke. Tony Abbott hozzátette, hogy az ausztrál rendőrkontingens annak a csapatnak a része, amelynek megszervezését az Egyesült Nemzetek Szervezete javasolta. A rendőrök Londont érintve utaznak Ukrajnába.

Abbott elmondta, hogy előzetesen beszélt Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy az ausztrál rendőrök biztonságosan eljuthassanak a repülő földbe csapódásának helyszínére. Hozzátette, hogy külügyminisztere, Juliette Bishop a holland diplomácia vezetőjével, Frans Timmermansszal közösen utazik Kijevbe, hogy hivatalos engedélyt kapjon a nemzetközi rendőrcsapat a helyszín őrzésére. Két napja Abbott a következőt mondta a kelet-ukrajnai szakadárok uralta területen lévő helyszínről: “A bűncselekmény után jön a nyomok eltüntetése. Amit látunk, az a bizonyítékok ipari szintű manipulációja, aminek nyilvánvalóan véget kell vetni.”

Szerda délután érkezett meg Hollandiába az első két repülőgép a malajziai utasszállító múlt csütörtöki katasztrófájában meghaltak holttesteivel. Csütörtökön Harkivban további két katonai szállítógépbe emeltek félszáz konténert, bennük a szerencsétlenség halottainak maradványaival, amelyeket szintén Hollandiába visznek azonosításra.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez