Akár Washington DC és több más amerikai város is meghonosíthatja a Mellowcabs elnevezésű elektromos háromkerekű járműveket a taxis utasszállító szolgáltatásban. A CNN beszámolója alapján igen jó eséllyel állítható: a dél-afrikai fejlesztésű tricikli taxi ezen az amerikai úton haladva juthat a csúcsra. Neil du Preez, a dél-afrikai vállalkozó egyelőre a helyi piaci esélyeit fedte fel, már a nyolcadik prototípus építésénél tart. Mindegyik továbblépést jelentett, mígnem a jelenlegi állapothoz meg nem érkezett: a végleges alváz és felépítmény alapján a dél-afrikai utakon 2015 első negyedévében a teljesen kész gyártmány fuvarozhatja az utasokat. Western Cape és Gauteng tartományokban számol először taxis szolgáltatások elindításával a vállalkozó, aki a jármű „adottságairól” elmondta: valóban erős, merev roll cage (ketrecszerű fémszerkezet) – és biztonsági öv – védi az utast, a jármű pedig még közelség érzékelővel is garantálja a testi épséget. A zárható poggyász az ülés alatt lesz, így nem tudnak illetéktelenek a táskákért benyúlni a „kocsiba”. Neil du Preez kiszámolta, hogy városában 15-20 randot kell kérnie az utastól – mindegy, hogy mekkora távolságot akar megtenni -, így is megéri a bolt. A hagyományos taxiknál sokkal olcsóbb a fuvar (a dél-afrikai példa szerint 4 kilométernél többet egyébként is nagyon ritkán utaznak a kuncsaftok). Olyan szervezetet épít fel Neil du Preez, amely jól vezetett csapatként látja el feladatát, sőt a “triciklisták” idegenvezető tanfolyamot végezve a turistáknak városnéző élményt is készek kínálni. Azt is elárulta a fejlesztő, hogy az állam eddig nem akart beszállni a társaság elindításába, de egy dél-afrikai kockázatitőke-alap szerepet kér a finanszírozásban. Az amerikai esélyek mellett az afrikaiak sem lebecsülendők, Neil du Preez lagosi megkeresést már elkönyvelt.
Elektromos taxi triciklikkel a világsiker felé?
Egy dél-afrikai vállalkozó jól megépített taxikkal – saját fejlesztésű, háromkerekű, elektromos járművekkel – áll utasai rendelkezésére: töredék áron. Miközben a dél-afrikai állam nem lát üzletet a villany triciklikben, az amerikaiak már élénken érdeklődnek.
(Visited 1 times, 1 visits today)