Urán- és rézbányát nyit Namíbia

Meghatározó szereplője Namíbia költségvetésének a bányászat, sőt a közeljövőben még bőkezűbben láthatja el a büdzsét ez a szektor, az új lelőhelyekről uránt, aranyat, rezet hoznak majd a felszínre nagy mennyiségben.

A bányászat jószerivel eltartja egész Namíbiát – derül ki a friss adatokból. A második negyedévben az iparág növekedése 6 százalékot tett ki, a hasonló tavalyi időszakban is 6,6 százalékos fejlődést mutattak ki. A büdzsé egyáltalán nem bánja a szakma dinamizmusát, 2013-ban például nyereségadóból 1,6 milliárd namíbiai dollár folyt be az egy évvel korábbi 1,1 milliárd után. A tavalyi jogdíjak szintén meghaladták az egymilliárd namíbiai dollárt, emellett a kormányzat is kapott két nagy vállalkozástól osztalékot, ami éppen 500 millió helyi dollárt tett ki. A föld gyomrában jelenleg is nagyüzemi kutakodás folyik, amiről a namíbiai bányászati kamara vezetője, Veston Malango mérleget vont: a 17 bányából 16 zavartalanul termel, egyben pedig karbantartási munkákat végeznek. Az is fontos körülmény, hogy három egység megnyitás előtt áll, uránt és aranyat hoznak majd a felszínre. Azt már most tudni lehet, hogy a Husab bánya – a mostanában nyílók egyike – a világ második legnagyobb uránkészletével rendelkezik. Tschudi Copper Mine – szintén az avatására vár – különösen jelentős rézkészletével gazdagíthatja a namíbiai büdzsét. A mai adatok szerint a bányászat Namíbia GDP-jének 13 százalékát állítja elő.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez