Veszélyesek NSW iskolái

Egyre több droggal, bántalmazással és fegyverekkel összefüggő incidenst regisztrálnak New South Wales iskoláiban, a felmérés szerint az elmúlt években meredeken nőtt a komoly szabálysértések száma – írja a Sky News Australia.

2013 első fél évében 772 incidens történt az államon belül, ebből 131 bántalmazás, 59 valamilyen illegális fegyvertartással kapcsolatos, 27 kábítószerrel való visszaélés és 74 pedig valamilyen komoly fenyegetés volt.

“A szabálysértések nagyrészében találkoztunk valamilyen megfélemlítéssel, esetleg konkrét fenyegetéssel amelyek más diákok ellen vagy akár egy tanár ellen is irányulhatnak” – mondta el az ellenzék szóvivője, Ryan Park.

Összehasonlítva korábbi adatokkal láthatjuk, hogy mekkorát növekedett az elkövetések száma; 2011-ben az első két negyedév alatt 214 és 243 hasonló eset történt, 2012-ben pedig 276 és 258.

Ugyan a bántalmazások száma csökkenőben, egyre több a fegyverekkel, drogokkal vagy fenyegetésekkel kapcsolatos incidens. Park elmondta, hogy talán a legtragikusabb esemény az volt, amikor egy diáktól eltulajdonított késsel – amelyet engedéllyel tartott magánál – szúrtak le egy másik diákot. 

Egy másik iskolában, a Broken Hill-ben egy diák betört egy ablakot, majd a törmelékből vett szilánkkal próbálta meg leszúrni osztálytársát.

“Az iskoláknak kéne az egyik legbiztonságosabb helynek lennie életünkben, ahol a tanárok anélkül mehetnek munkába, hogy attól kéne félniük, hogy valamelyik diákjük megtámadja őket” – mondta el egy nyilatkozatban.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez