A hadművelet célja az volt, hogy lecsapjanak azokra a bajkeverőkre, akik kisebb bűncselekményekkel és szabálysértésekkel teszik elviselhetetlenné az ausztrál éjszakákat. A két napos akció részleteit most hozták nyilvánosságra, 10 embert hatósági személy ellen elkövetett erőszakért, 38-at pedig különböző zavargásokért tartóztattak le. Az Operation Unite az ausztrál és az új-zélandi kormány közös akciója, amelynek célja visszaszorítani az alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett bűncselekmények számát a sokat frekventált éjszakai vendéglátóegységekben. 11 embert valamilyen drogokkal kapcsolatos bűncselekményért kaptak el, így a hétvége alatt összesen 66 esetről számoltak be. Hét embert tartóztattak le bántalmazásért és négy fiatalkorút figyelmeztettek ugyanezen bűncselekményért. Rengeteg embert kellett figyelmeztetni a viselkedése miatt, nagyrészük alkohol befolyása alatt volt. Ezzel a hétvégével pedig véget ért az akció, összesen körülbelül 200 letartóztatás történt.