Cornforth aki a tudományos élet legnagyobb elismerését kapta 96 évesen hunyt el szombaton. Carr elmondta, hogy Cornforth ráadásul az egyetlen ausztrál aki kémiai Nobel-díjat kapott a díj fennállása óta.
“A tudósaink végtelenül sokat tesznek hazánkért és az egész világért, sajnos azonban nem mindig kapják meg a megfelelő elismerést” – mondta el Carr a beszédében.
Cornforth 1917-ben született Sydney-ben és 20 korától süketen élt, ugyanis egy ritka betegségtől, az otoszklerózistól szenvedett. 1938-ban diplomázott a Sydney Egyetemen, majd az Oxfordon tanult tovább. Elmondása szerint a kémia iránti érdeklődése még a Sydney Boys Gimnázium egyik tanárának volt köszönhető, Leonard Basser-nek.
“Cornforth professzor eredményei jelzik azt, hogy miért is fontos kitüntetett elismerésben részesítenünk a tudósainkat, tanárainkat, kutatóinkat és diákjainkat” – mondta el Carr.