Százmillió éven át titokban

Tudományos értelemben is nagy érték az a felfedezés-sorozat, amelynek nyomán huszonhét eddig ismeretlen állatfajt sikerült megtalálni, rendszerezni és egyben védelembe helyezni. Az Arc hegység vadonjára támogatást szerezve külön is vigyáznak a kutatók.

Még élhető a bolygónk – vonható le az eléggé áttételes következtetés abból a tanulmányból, amelyet az Arc hegységben végzett kutatások alapján vetettek papírra szakemberek. Miközben állat- és növényfajok környezetrombolásaink miatti kihalásáról, a megakadályozásra költött dollármilliókról szólnak a leggyakoribb híradások, az afrikai Kenya és Tanzánia nedves trópusi erdeiben az utóbbi időben 27 új, az ember számára eddig teljesen ismeretlen állatfajt sikerült felfedezni. Ezen kívül is találtak az Arc hegység területén olyan fajokat, amelyekről nem tudták, hogy arrafelé is élnek, honosak. A felfedezéssel, összegző publikálással párhuzamosan közölték, hogy egy fontos pénzforrás, a Critical Ecosystem Partnerségi Alap számára feladat a biológiai sokféleség kutatása, támogatása immáron a tanzániai-kenyai térségben is, a keleti Arc-hegység további vizsgálatára, feltárására, sőt geológiai elemzésére szervezik meg a finanszírozást. A fellelt fajok bizonyítékai annak – érveltek a kutatók -, hogy akár 100 millió éven át is stabilitást jelentettek számukra a térségben lévő erdők.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez