Háborús bűnös-e az ifjú hazafiak vezére?

Hágában hamarosan eldől, illetékes-e a nemzetközi bíróság az elefántcsontparti milicista parancsnok ügyében.

 Charles Blé Goudé 2010 decembere és 2011 áprilisa között volt az Ifjú hazafiak mozgalmának vezére. Valójában a volt államfő pártjának ifjúsági szervezetét irányította és fegyverezte fel a választásokat követő időszakban. Gbagbo nem ismerte el vereségét és fegyveres erő bevetésével próbált hatalmon maradni. Egyik fő támasza a Blé Goudé vezette ifjúsági milícia volt, amely válogatott kegyetlenkedéssel félemlítette meg Gbagbo politikai ellenfeleit. Gbagbo bukása után Blé Goudét letartóztatták, majd idén márciusban adták át a hágai nemzetközi bíróságnak. Az elefántcsontparti hatóságok szerint háborús bűnöket követett el. Most a hágai testület összegzi a vád és a védelem összes eddigi érvét és hamarosan eldől, valóban a hágai bíróság elé kell-e állnia. Négy napig tart a hétfőn kezdődött meghallgatás. Ezt követően a bíróságnak hatvan napon belül kel eldönteni, lesz Blé Goudé per Hágában. Hasonló procedúra zajlott egyébként Laurent Gbagbo ügyében is. A nemzetközi törvényszék szerint a volt elnök alaposan gyanúsítható háborús bűnökkel, az ő pere hamarosan el is kezdődik.  

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez