Botrány Kenyában: Kitiltották a feketéket egy kínai étteremből
Hatalmas felháborodást váltott ki Nairobi egyik legelőkelőbb kínai étterme, miután megtiltotta a kenyaiaknak, hogy délután betérjenek hozzá.
A kenyai hatóságok azonnali hatállyal bezáratták az éttermet és felfüggesztették a működési engedélyét. A tulajdonos ellen pedig eljárást indítottak. A különös és érthetetlen rendelkezésre egyébként azok a környéken élő lakosok hívták fel a hatóságok figyelmét, akik megdöbbenéssel tapasztalták, hogy délután öt után nem engedték be őket az étterembe. A helyiek ezt követően az internetes közösségi oldalakon számoltak be a történtekről és képeket is posztoltak az étterem bejáratára felfüggesztett felhívásról.
A Chongquing étterem egyébként Nairobi legforgalmasabb részén, a Kilimani kereskedelmi negyedben található, ahol főként jómódú kenyaiak élnek és dolgoznak. Az étterem tulajdonosa azzal magyarázta a „feketék” délután öt utáni kizárását, hogy 2013-ben kirabolták őket és ezért elővigyázatosságból hozták meg a hatalmas botrányt kiváltó intézkedést.
A kenyai hatóságok azonban jelezték, hogy az étterem ellen indított vizsgálatok során számos más szabálytalanságot is észleltek. A működéshez ugyanis nem voltak meg a megfelelő papírok és engedélyek, ráadásul a korábban kiadott engedély is lejárt már, amit nem hosszabbítottak meg. Azt pedig elfogadhatatlannak tartják, hogy egy külföldi étterem bőrszín szerint válogassa meg a vendégeit.
Közben a kenyai bevándorlási hivatal jelezte, hogy eljárást indítottak a étterem kínai tulajdonosa és alkalmazottai ellen, akiket minden bizonnyal hamarosan kiutasítanak az országból.
A városi vezetés jelezte, hogy az incidens ellenére továbbra is fenntartják a „baráti” kapcsolatot Kínával és továbbra is számítanak a kínai befektetőkre. Kína ugyanis a legnagyobb gazdasági és kereskedelmi partnere Kenyának. Emellett az elsőszámú befektetője a kelet-afrikai országnak és térségnek.