1898. december 10-én, Párizsban békét kötöttek a harcoló felek, és ezzel ért véget a spanyol–amerikai háború
A tönkrevert hispán gyarmati hadsereg fegyverszünetet kötött az Egyesült Államokkal Puerto Rico szigetén, miután a három hónapig tartó küzdelem során az amerikaiak megalázó vereséget mértek a világ egykori legnagyobb gyarmattartó hatalmára. Az Egyesült Államok a békekötés után, szakítva a bezárkózás politikájával, elindultak a birodalomépítés útján.
Spanyolország a 19. század előtt egy, a mai Kaliforniától a Tűzföldig húzódó gyarmatbirodalmat tartott a kezében, ám az újkor során, a helyi nemzeti mozgalmakkal és a terjeszkedő Egyesült Államokkal szemben, szinte valamennyi területét elveszítette. A ritka kivételek közé tartozott például Kuba szigete, ahol Simón Bolívar korában sikertelenül próbálták meg lerázni a spanyol uralmat, és Madrid reformígéretei nyomán hajlandóak voltak letenni a fegyvert. Az 1890-es években azonban – többek között José Martí költő vezetésével – Kuba ismét vérrel akarta visszavenni a függetlenségét, küzdelme pedig felkeltette a szomszédos Egyesült Államok figyelmét is; a szabadságharcosok arra számítottak, hogy McKinley amerikai elnök támogatja majd felkelésüket.
A washingtoni diplomáciát a valóságban jóval kevésbé önzetlen célok késztették beavatkozásra. Az Egyesült Államok 1898 januárjában úgy határozott, hogy állampolgárai védelmére Havanna kikötőjébe küldi az USS Maine hadihajót, mely – máig ismeretlen okokból – egy hónappal később aztán felrobbant. A 260 áldozatot követelő tragédiát az amerikai közvélemény egyértelműen a spanyolok számlájára írta, így – számos ultimátum és nyilatkozat után – április 23-án McKinley elnök hadat üzent Spanyolországnak.
A három hónapos küzdelem aztán megmutatta, hogy az egykori gyarmatbirodalom egykori nimbusza bizony már régen elveszett, az Egyesült Államok ugyanis – játszi könnyedséggel – szinte valamennyi hadszíntéren győzelmet aratott. A háború első ütközetét május 1-jén, a Fülöp-szigetek mellett vívták, ahol egyetlen hajó, az USS Olympia néhány óra alatt megsemmisítette Montojo admirális egész flottáját – az egyenlőtlen küzdelemben az amerikaiak mindösszesen egyetlen embert vesztettek, és ő is szívrohamban hunyt el. Hamarosan az USS Charleston elfoglalta Guamot is, így a csendes-óceáni spanyol gyarmatok napokon belül elvesztek. Kuba partjainál a támadóknak némiképp komolyabb feladattal kellett szembenézniük, de ennek oka csak felerészben vezethető vissza a korszerűtlen spanyol erők ellenállására, az esetleges hurrikánok legalább ugyanakkora veszélyt jelentettek.
Madrid a szigeten mindösszesen 1270 embert tudott mozgósítani, miközben az Egyesült Államok több mint 15 000 fős lovasságot – részben vadnyugati cowboyokat – dobott át Kubába. Az önkéntesek egyik parancsnoka egyébként a későbbi elnök, Theodore Roosevelt volt. Az amerikaiak a Guantanamó-öbölben szálltak partra, és a San Juan-hegynél, majd Santiago mellett is győzni tudtak, július 17-éig pedig uralmuk alá hajtották az egész szigetet. Ekkor már csak Puerto Rico elfoglalása volt hátra, a várható vereség helyett azonban a spanyolok augusztus 12-én inkább a megadást választották, és elfogadták McKinley elnök fegyverszüneti ajánlatát.
A harcoló felek 1898. december 10-én, Párizsban kötöttek békét, melyben teljes mértékig az amerikaiak akarata érvényesült: Spanyolország lemondott valamennyi fent említett gyarmatáról, ezeket pedig az Egyesült Államok azonnal védnöksége alá vette. A szabadságra áhítozó szigetek életében a spanyol–amerikai háború tehát szimpla uralomváltást hozott, amit az őslakosok számos helyen nehezen viseltek; a Fülöp-szigeteken például hamarosan véres felkelés kezdődött, mely nagyobb veszteségeket okozott az Egyesült Államoknak, mint a Spanyolország ellen vívott háború. A párizsi békével az egykori spanyol gyarmatbirodalom utolsó halovány ékkövei is elvesztek, a nemzeti büszkeséget ért csapás pedig mérhetetlen agóniát eredményezett az ibériai országban. Mindeközben az Egyesült Államok túllépett az elzárkózás politikáján, és protektorátusai – kvázi gyarmatai – révén mind a karibi térségben, mind a félgyarmati sorban tartott Kína partjainál komoly erővel jelent meg. Megkezdődött az amerikai imperializmus korszaka, Washington azonban már nem a hagyományos módon, fegyverrel, hanem a „dollárdiplomácia” útján, gazdasági eszközökkel terjeszkedett.
Fotó: Europress/Getty