Amikor 2002-ben David Jay egyetemre ment, nagyon egyedül érezte magát. Az évfolyamtársai – lányok és fiúk – flörtöltek, járni kezdtek egymással, és amikor éppen nem ezzel voltak elfoglalva, akkor is mindig a szexről beszéltek. Őt pedig ez az egész nem érdekelte. Megpróbálta, de nem ment.
Aztán olvasott egy cikket, és megvilágosodott – ő bizony aszexuális. Mivel pedig Amerikában járunk, az új évezred elején, azonnal internetes csoportot és civil szervezetet gründolt, arra gondolván, hogy ezzel nem csak ő van így: ha pedig más is így van vele, akkor ők már egy kisebbség. Igaza lett. Mára az AVEN (Asexual Visibility and Educqation Network) több, mint 70 ezer tagot számlál, és Amerikán kívül is vannak már tagszervezetei, ha nem is nagy számban.
Maga az aszexuális közösség – az ászok, ahogy magukat hívják – is meglehetősen heterogén. Vannak, akik csak a testi szerelmet kerülik, de a romantikus kapcsolatok hívei – legyen az azonos vagy különnemű. Őket nevezik heteroromantikus, vagy homoromantikus, sőt pánromanitkus aszexuálisoknak. És vannak, akik egyáltalán nem kívánják mások közelségét.
Megoszlanak az ászok abban is, hogy hogyan viszonyulnak az önkielégítéshez: van, aki nem csak másokkal nem szereti a szexet, hanem magával sem, mások viszont ezt kimondottan jó megoldásnak tartják. Csak éppen nem egy másik emberre gondolnak közben, hanem például absztrakt ábrákra, vagy éppen tündérekre.
Vannak aztán olyanok, akik nem egészen aszexuálisok, hanem nagyon erős érzelmi reakciók esetén azért hajlandóak szexelni is – ők demiszexuálisnak nevezték el magukat. Egyszóval igencsak bonyolult rendszer nőtt ki hirtelen a földből – olyan szexuális orientációkkal, amilyenekről korábban senki sem hallott. Persze régen is voltak, akik nem éltek nemi életet – például mert kolostorba vonultak, vagy papi hivatásuk volt, de a mozgalom szerint ők most mások. Ahogy Jay az aszexuálisok önazonosságát megfogalmazta, ők nem cölibátusban élnek, és nem önmegtartóztatók – egyszerűen nincsenek olyan igényeik, mint más embereknek.
Ha pedig már mozgalom és kisebbség, akkor természetes szövetségest jelentene számukra az Amerikában már igencsak erőteljes LMBT (Leszbikus, Meleg, Bi és Transz-szexuális) mozgalom. És itt kezdődtek a viták és feszültségek. A melegek és transz-szexuálisok ugyanis nem feltétlenül örültek ennek a kapcsolatfelvételnek.
Julie Decker, egy aszexuális blogger szerint ez azért van, mert „úgy gondolják, hogy mi nem szenvedünk előítéletektől, diszkriminációtól, nem éltünk át olyan kellemetlen élményeket, mint ők.” Ez persze Decker szerint értelmetlen, hiszen „a másságot nem lehet negatív élmények alapján megítélni.” Más ászok pedig azt erősítik meg, hogy – ha nem is olyan mértékben, mint homoszexuális vagy éppen transz-szexuális társaikat – érték kellemetlen élmények őket. Hiszen erős a család, barátok, munkatársak nyomása, hogy „találjanak már párt”, vállaljanak gyereket, és – így ők – ez számukra legalább olyan kellemetlen élmény, mint egy melegnek, ha heteró házasságba kényszerül.
Állítják: egy aszexuális coming out sem egyszerűbb, mintha melegként bújna elő valaki. Különösen Amerikában, ahol a melegeket már általában elfogadó légkör veszi körül. Dan Savage meleg aktivista szerint – aki kimondottan ellenezte, hogy a pride-okon helyett biztosítsanak az ászoknak – nekik egyáltalán nem kellene kivonulniuk, egyszerűen maradjanak otthon és ne csináljanak semmit.
Micah R – aki egyszerre transz- és aszexuális – szintén egyetért azzal, hogy ők – mármint az aszexuálisok – különböznek az összes egyéb szexuális kisebbségtől. Bár azt is hozzáteszi, hogy korábban még a transzneműeket sem akarták bevenni a melegek a klubba, és máig vannak feszültségek ott is. Sok meleg nem szeretné, ha közéjük, „normálisan kinéző férfiak” közé vegyülnének a „női ruhás pasik” mert ez –szerintük – rontja az ő elfogadottságukat. Sok transznemű viszont úgy érzi, ő valójában rendes heteró nő/férfi lett, és minek vállaljon közösséget „buzikkal”. Mások viszont éppen azért szeretnének a melegekkel együttműködni, mert az „óriások vállán” ők is jobban meg tudnánk mutatni magukat – és így többen tudnának egyáltalán az új kisebbség létezéséről. Aztán persze jó kérdés az is, hogy, ha végül telejsen elfogadott lesz a csatlakozásuk, kell-e új betű az LMBT mozgalom rövidítésébe…