A szokatlan bejelentés a CNN amerikai hírtelevízió által rendezett vitán hangzott el és az IMF vezérének életpályáját ismerők szerint aligha kétséges, hogy Christine Lagarde teljesíti az ígéretét. A globális pénzügyi szervezet irányítói régóta tisztában vannak azzal, hogy a hitelességük forog kockán, ha nem változtatnak az évtizedekkel ezelőtt elfogadott, mára azonban idejétmúlttá vált játékszabályokon. Például azon a nyilvánvaló ellentmondáson, hogy miközben Kína ott liheg az Egyesült Államok nyakában a világ legnagyobb gazdasága címért folyó versenyben, mindössze negyedakkora szavazati súllyal vesz részt az IMF döntéseiben, mint vetélytársa. Ráadásul Washingtonnak vétójoga is van.
A tagállamok négy éve meg is állapodtak abban, hogy közelítik a realitásokhoz a kvótákat és a hatékonyabb válságmenedzselés érdekében megkétszerezik, 775 milliárd dollárra emelik a Valutaalap tőkéjét. Csakhogy az Egyesült Államok törvényhozása azóta sem hagyta jóvá a döntést, amely így nem is lépett életbe. Az IMF vezetői abban bíznak, hogy az amerikai időközi választások után ennek is eljön az ideje. Addig is szélesebb hatáskört adtak a feltörekvő országok képviselőinek a szervezetben, így lett a kínai Zhu Min a Valutaalap első kínai ügyvezető igazgató-helyettese.
Lagarde fiatalon tagja volt a francia szinkronúszó válogatottnak, ma is rendszeresen sportol, vegetáriánus, alkoholt csak ritkán fogyaszt. Élharcosa a női egyenjogúságnak az üzleti életben, meggyőződése szerint végre itt az ideje annak, hogy a férfiközpontú pénzügyi világban ne csak a válságok idején vonjanak be több nőt a döntéshozatalba. Tud bánni a férfiakkal, az IMF-es kinevezését megelőzően gyors egymásutánban 24 férfival kellett találkoznia a felvételi eljárásban, mindegyikkel 20 percet kellett beszélnie, hogy meggyőzze őket: alkalmas a posztra. Mosolyogva idézte fel egy interjúban, hogy 20 évesnek érezte magát a rapid randi sorozatra emlékeztető procedúrában. Szinkronúszóként pedig megtanulta, miként kell csapatban dolgozni. Meg még valami nagyon fontosat. Ha kell, akár összeszorított fogakkal is képes mosolyogni. Mint a profi hastáncosok…