Matraccal a szexuális bántalmazás ellen

Ahogy arról korábban írtunk, szerencsére nem csak itthon foglalkozik mostanában rendszeresen a média a szexuális bántalmazással, hanem az Egyesült Államokban is. Túl hosszú ideje voltak már az ilyen esetek eltussolva és túl sokan hunytak szemet fölöttük. Emma Sulkowicz is így gondolta, ezért a média segítségével harcol támadója ellen, aki szeptember elején erőszakolta meg.

Sulkowicz azt ígérte, hogy addig cipel magával mindenhova egy matracot az iskola területén, amíg rá nem veszi az intézményt, hogy tanácsolja el támadóját, aki még mindig odajár. Kezdetben egyszemélyes akciója pont jókor jött, ugyanis mostanság egyre nagyobb a nyomás az egyetemeken, hogy átértékeljék a szexuális bántalmazás és erőszak elleni stratégiájukat.
Mint említettem az elején egyedül kezdett a kampányba Sulkowicz, de ez nem tartott sokáig, ugyanis pillanatok alatt túlnőtt New Yorkon a kezdeményezés. Diákok és szervezetek az ország legkülönbözőbb egyetemein követték példáját és ezrek vitték magukkal matracukat vagy párnájukat szolidaritásuk jeleként.
A Brandeis Egyetem diákjai odáig mentek, hogy egy matracot akasztottak az iskola alapítójáról készült szoborra.
A 21 éves Sulkowicz, aki egyébként vizuális művészetekből fog diplomázni egybekötötte akcióját a diplomamunkájával, amit erről tervez írni. Bár ezen döntése bizonyos embereknél kétségeket vetett fel a lány céljával kapcsolatban, ez egyáltalán nem csökkenti annak erejét és ettől tiltakozása sem vesztett jelentőségéből.
Nem Sulkowicz az első, aki tragédiáját művészetté alakította, Alison Safran például 2012-ben egy kiírással akarta felhívni a figyelmet a bántalmazott nőkre, amit saját bántalmazásának helyszínére rakott ki. Egy Cape Codból származó művész, Rachel Carey-Harper még 1990-ben indította be a Clothesline Project nevű non-profit céget, amely pólókra nyomtatott különböző képeket, rajzokat, írásokat, amiket bántalmazott nők vagy férfiak írtak, így kifejezve nehézségeiket.
Sulkowicz májusban írt arról, hogy az egyetem “inkább saját képe miatt aggódott, mint a diákok biztonsága miatt.” Remélhetőleg már nem sokéig lesznek képesek figyelmen kívül hagyni az intézmények az említett kezdeményezéseket és remélhetőleg jönnek újabb akciók is.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez