1924. október 1-én született Jimmy Carter, az Amerikai Egyesült Államok 39. elnöke, aki 1977–1981-ig volt hivatalban.
1976. november 2-án Jimmy Carter georgiai kormányzó szoros választási küzdelemben legyőzte Gerald Fordot, a hivatalban lévő elnököt. A leadott szavazatok 50,1 százalékát megszerezve 297 elektori szavazatot biztosított magának Ford 240 elektori szavazatával szemben az amerikai elnököket ténylegesen megválasztó elektori kollégiumban. Ez volt a legszorosabb elnökválasztás Amerikában 1916 óta.
A lehengerlőnek semmiképpen sem nevezhető győzelmet Carter egy igen gyenge ellenféllel szemben aratta. Gerald Ford úgyszólván véletlenül lett elnök, Nixon lemondása után. Careter szellemi képességeiről hamarosan kegyetlen viccek keletkeztek. A legkínosabb baklövését a Carterral folytatott televíziós vitájában követte el, amelyben azt találta mondani, hogy Kelet-Európa nincs szovjet uralom alatt.
Mivel az amerikaiak 1976-ra tényleg hihetetlen mértékben bizalmatlanokká váltak a washingtoni politikai osztállyal és általában az egész politikai intézményrendszerrel szemben, Carternak kifejezetten előnyére szolgált, hogy kívülállónak lehetett tekinteni, hogy nem volt ismerős Washingtonban, hogy naivnak tűnt az ismert politikusok mellett.
Carter és tanácsadói átlag amerikaiaknak érezték magukat, bár nyilván olyan átlag amerikaiaknak, akik átlagon felüli intelligenciájuk, szorgalmuk és elhivatottságuk okán vezető szerepre formálhatnak jogot. Populisták voltak a szó jó értelmében. Komolyan gondolták, hogy meg fogják változtatni Washington működési módját, hogy az emelkedett, megközelíthetetlen magasságból lehozzák a földre és demokratizálják az elnökséget, hogy ki fognak jönni a politikai arisztokrácia és az urbánus szakértők segítsége nélkül.
Rögtön azután, hogy elfoglalta hivatalát, Carter egy sor szimbolikus gesztust tett annak érdekében, hogy a néphez közel álló elnöknek lássák. Utazásai során maga vitte a bőröndjét. Lányukat, Amyt, nem magániskolába íratta be. Véget vetett annak a gyakorlatnak, hogy az elnök minden közszereplése alkalmával eljátsszák a Hail to the Chiefet. Eladatta a Sequoiát, az elnöki yachtot.
A „nép” eleinte szimpatizált ezekkel a gesztusokkal, de ez nem sokat használt Carternak: népszerűsége hivatali évei alatt is megállíthatatlanul csökkent, előre jelezve az 1980-as választási katasztrófát.
Carter népszerűségének erodálódását – és ez már az 1976-os kampány második felében elkezdődött – alighanem ugyanaz okozta, ami rövid ideig tartó tündöklését. Az, hogy az átlagpolgárok elhitték róla: közel áll hozzájuk, egy közülük. Amíg az amerikaiak elégedetlenségüket akarták kifejezni „azokkal ott fenn”, addig Carter a tiltakozó szavazatok magától értetődő várományosa volt. De amikor nyerő helyzetbe került, vezetni kezdte a népszerűségi listákat, majd elnyerte az elnökséget, sok átlag amerikai rájött, hogy nem tud felnézni egy másik átlag amerikaira, márpedig elnökére ő igenis fel szeretne nézni.