A 2014 novemberi időközi választások valamennyi indulója ismertté vált, miután lezárult a korábbi ciklusokhoz hasonlóan hosszúra nyúlt előválasztási időszak. A két nagy párt, a demokraták, és a republikánusok most már kivétel nélkül kizárólag az ellentétes politikai oldalon lévő ellenfelükre koncentrálhatnak (kivéve, ahol nem indul ilyen.)
November 4-én a helyi szinteken 33 szenátori szék mellett, mind a 435 képviselőházi törvényhozó-pozíció tekintetében választani fog az Egyesült Államok (emellett számos kormányzói és fontosabb polgármesteri tisztség esetében is lesz voksolás.) Ezzel kapcsolatban a Vox szedett össze néhány tényt, amit érdemes tudni összességében az idei időközi választásokról. Többek között:
– Az időközi választások a republikánusoknak kedveznek:
Általánosságban elmondható, hogy az időközi választások a republikánusoknak kedveznek, míg az elnökválasztások a demokratáknak szoktak. Erre némi magyarázatot ad, ha megnézzük melyiken kik vesznek részt nagyobb arányban. A Republikánus Párt szavazóira jellemző, hogy fehérek és az idősebb korosztályból kerülnek ki. Ez a csoport majdnem 6 százalékponttal nagyobb arányban képviseltette magát a 2010-es időközi választáson, mint 2012-ben, amikor az amerikai polgárok elnökre is szavazhattak. Ráadásul közülük is a 65 éven felüliek aránya is kimondottan magas volt, akik a leginkább hajlamosak a konzervatív jelöltre voksolni.
– Az időközi választások az ellenzéknek kedveznek
Az amerikai politika egyik állandó jelensége, hogy az elnök pártja több helyet veszít a Kongresszusban az időközi választások alkalmával, mint amennyit nyerni tud. Különösen igaz ez a Képviselőházra: ahogy Eric McGhee politológus is rávilágít „mindössze 3 alkalom volt az utóbbi 100 év időközi választásai közül, amikor az elnök pártja növelte képviselőinek a számát az alsóházban.” Bár vannak rá elméletek, de általános elfogadott magyarázat nincs erre a „büntető” magatartásra. A létét viszont senki nem vonja kétségbe.
– Barack Obama jelenleg nem népszerű
A választások aranyszabálya, hogy ha nem is az elnök személyéről dönt, egyben népszavazásnak is tekinthető a hivatalban lévő elnök megítéléséről. 1998-ban, amikor a demokraták meglepő módon növelni tudták képviselőházi helyeik számát, Bill Clinton elfogadottsági rátája 65% volt. 2006-ban, amikor a republikánusok a törvényhozás mind a két házat elveszítették, George W. Bush 42 ponton állt. Obama indexe jelenleg 41% körül van. Ez igen nagy problémát jelent a demokratáknak, így nem csoda, hogy több jelöltjük igyekszik elhatárolódni az elnöktől.
– A Demokrata Pártnak gyakorlatilag nincs esélye visszaszerezni a Képviselőházi többséget
Az okok közül három dolgot érdemes kiemelni: a két párt szavazóbázisának földrajzi elhelyezkedése a republikánusoknak kedvez. A demokrata szavazók jellemzően nagyvárosokban élnek, míg a másik oldal értékrendjét vallók jobbára vidéki területeken elszórtan. Így a liberálisok a metropoliszokban „tömörülve” óriási előnnyel ugyan, de kevesebb körzetet tudnak besöpörni. Ehhez jön hozzá a magyarul is gyakran használt gerrymandering (a választókörzetek manipulációja), mely szintén nem Obama pártjának kedvez jelenleg. A Vox Ohio példáját hozza, ahol 2012-ben a szavazatok 52%-át demokratákra adták le, mégis csak négy képviselőházi hely járt nekik a tizenhatból. A lényeg tehát, hogy nem elég a több voks, sokkal, de sokkal többet kéne begyűjteniük, hogy az alsóházi többség ismét az övék legyen. Végül meg kell jegyezni, az általános tendenciát, miszerint a hivatalban lévő indulók jobb pozícióból várhatják a megmérettetést, mint kihívóik. Az ő számuk az idei választásokon pedig komoly republikánus többséget mutat.