Megölte, és eltemette öt kisgyerekét egy Dél-Karolina-i apa


A férfi szemeteszsákokba rejtve ásta el gyermekei holttestét egy alabamai földút mellett.

Timothy Ray Jones és az öt gyerek eltűnését egy hete, szeptember harmadikán jelentette a hatóságoknak a gyerek anyja, miután nem tudta elérni volt férjét Dél-Karolinai otthonában, ahol a gyermekek éltek. A gyerekek eltűnése miatt körözött férfit végül Mississippiben vették őrizetbe szombaton, miután egy járőr megállította, mert veszélyesen vezetett. A gyerekek nem voltak az autóban.
Jones végül a helyi rendőrség közlése szerint elárulta a nyomozóknak, hogy hol találják meg a gyerekeket. Egy alabamai földúthoz vezette a rendőrséget, ahol elásva meg is találták az egy és nyolc év közötti gyerekek holttesteit. Apjuk mindegyiküket külön szemeteszsákba rakta, és úgy földelte el őket.
A férfit Mississippiben kihallgató Smith megyei ügyészség közlése szerint Jones nem tett teljes beismerő vallomást, de a rendőrség gyanúja szerint ő volt az, aki megölte a gyerekeket, akik már akkor halottak voltak, amikor Jones elindult Alabama felé. Szomszédainak az mondta, hogy a gyerekekkel együtt egy másik államba költözik.
A férfit még a héten visszaszállítják Dél-Karolinába, ahol várhatóan a gyerekek halála miatt is vádakat emelnek majd ellene. Az esetről szóló hírek szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hogyan haltak meg a gyerekek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez