Felégették a tóba zuhanó százmilliós luxusházat


Az Ameriport olvasói már megismerkedhettek a texasi Whitney-tó magas sziklákkal övezett partjához közel épített házzal, amelynek egy része már a sziklaparttal együtt a tóba zuhant. A még álló része most a tűzoltóság áldozata lett. Hatósági utasításra a tűz martalékává vált.

Ahogy azt pénteken megírtuk hétszázezer dollárt, azaz nagyjából 160 millió forint érő hatalmas ház egy része az előző hét elején zuhant a húsz méterrel lejjebb lévő tó vizébe, miután beleomlott a tóba sziklafal egy része, amelyre a házat építették. A ház nagyobbik része pedig a magas sziklafal felett ingadozva állva maradt. Most ezt pusztították el.
A hatóságok azért döntöttek az épület lerombolása mellett, mert a feltehetően a vízbe zuhanó romok eltakarítása túl sok pénzt emésztett volna fel. A WTSP-TV beszámolója szerint a tulajdonos házaspár is a beleegyezését adta álmaik házának felégetéséhez, amelyet a tűzoltók gyújtottak fel.
A beszámoló szerint a luxusház kevesebb, mint egy óra alatt vált a földdel egyenlővé, miután benzinnel locsolták le a szalmabálákkal telirakott épületet. A épület pusztulását többen is a tó vízén, csónakokból nézték végig, a helyi televíziók pedig élőben közvetítették az eseményt.

{youtube}kkLo5jff1l8{/youtube}

A ház tulajdonosai, Robert és Denise Webb a WTSP televíziónak elmondták: a 2007-ben épített házat 2012-ben vásárolták meg, és akkor több szakértő is kijelentette nekik, hogy a talaj teljesen biztonságos. A házaspár azt tervezte, hogy a gyönyörű helyen lévő házat majd az unokáikra hagyják.

Az esetről szóló hírekből az nem derült ki, hogy a házaspár ingatlanbiztosítása fedezni fogja-e a veszteséget A televízió csak annyit írt: a biztosítás “valószínűleg” nem fedezi a földmozgásból eredő kárt.

A helyi rendőrség a WFAA televíziónak elmondta: az épületet már egy éve életveszélyessé nyilvánították, miután egy repedés jelent meg a sziklafalon. A helyi hatóságok két hete tanácsolták az ott lakóknak, hogy hagyják el az épületet, amit meg is tettek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez