Michael Jackson szelleme kísértett Las Vegasban


Justin Timberlake hiába nyerte szét magát, és vitt haza hét díjat is az idei Billboard Music Awards zenei díjátadó Las Vegasban tartott estjén, teljesítményét teljesen elhomályosított Michael Jackson, aki hologram formájában lépett fel, és adta elő egyik halála után megjelent dalát.

Elég csak végignézni a díjátadóról szóló hírek címeit. Szinte mindegyikben az 2009-ben, ötvenéves korában elhunyt popkirály, Michael Jackson neve szerepel, miután a technikai csodáinak köszönhetően hologramként lépett fel. Nem ez volt az első alkalom, hogy egy már halott zenészt “életre keltettek” a színpadon. 2012-ben a legendás rapper, Tupac Shakur hologramja sokkolta az emberek a Coachellán.
Jackson hologramja a “Slave to the Rhythm” című számot adta el a las vegasi MGM Grand Garden Arena színpadán, élő táncosok körében, bemutatva a védjegyévé vált táncmozdulatokat. A dal a halála után kiadott Xscape című albumot szerepelt. Ahogy az várható volt, megoszlottak a vélemények arról, hogy mennyire jó és helyes ötlet halott sztárokat így életre kelteni. Mindenesetre a Jackson-család az áldását adta a hologram használatára, és a Billboard közlése szerint egyik testvére könnyekig meghatódott, amikor végignézte a nézőtéren a fellépést.
Helyes, vagy nem helyes, ez volt az a mozzanat, amiről leginkább beszéltek az emberek a vasárnap díjátadó után. Nem pedig Justin Timnerlake, pedig a “pop hercege” igencsak sikeres estét zárt, hiszen hét díjjal is jutalmazták az előadót, aki egyebek mellett a legnagyobb díjnak számító év előadója címet is magáénak tudhatja. Timberlake azonban nem volt ott az estén, és díjait egy videón keresztül köszönte meg.

“Az összes többi finalistának, Miley, Imagine Dragons, Bruno, Katy, szeretlek titeket, ez nem egy verseny, de ha igen, nyertem” – mondta Timberlake, a zenekarával együtt táncolva. “Szeretném megköszönni mindenkinek a Földön, mindenkinek a Földön, kivéve, kivéve Donald Sterlinget” – jelentette ki az énekes, utalva a rasszista kijelentései miatt botrányba keveredett milliárdosra, a Los Angeles Clippers kosárlabdacsapat tulajdonosára utalva.
Az este másik nagy nyertese Robin Thicke volt, aki négy díjat vihetett haza, köszönhetően a Blurred  Lines című slágerének. Az énekes egy teljesen új dalt adott elő az estén, amellyel feleségét próbált visszanyerni, akivel februárban jelentették be, hogy a különélést választották. A legjobb R&B daláért járó díját is feleségének köszönte meg, amiért “olyan sok évig kitartott mellettem”.
Szintén ott volt a Las Vegasi estén a városból indult Imagine Dragons zenekar , akik öt díjat seperhettek be, köztük a legjobb rockelőadó, és a legjobb duó/zenekar díját. Dan Reynolds frontember a díj átvételekor kijelentette: “Nem lennénk ma itt azon emberek nélkül, akik hittek a zenekarunkban, a kis zenekarunkban, amely it kezdte, Las Vegasban.”

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez