Ateista diákok ellen szólna egy republikánus törvényjavaslat Arizonában

Arizonai politikusok republikánus csoportja egy törvényjavaslatot nyújtott be arra, hogy az állami középiskolák diákjai a tanulmányuk befejezése előtt egy olyan esküt tegyenek le, amit a nem vallásos emberek nem tudnak. 

„Én XY, ünnepélyesen esküszöm, hogy támogatni és védeni fogom az Egyesült Államok alkotmányát, minden hazai és külföldi ellenségtől. Igaz hitet és hűséget fogadok. Ezt az elkötelezettséget szabadon választom, minden hátsó gondolat, és csalás szándéka nélkül. Hűségesen fogom teljesíteni az ezzel járó feladatokat, Isten engem úgy segéljen”.

Ilya Gerner a Comedy Central oldalon viccesen megjegyezte, hogy lényegében semmi és senki sem kötelezi a diákokat, csak épp egy állami törvény szerint nem kapnak végzettséget, ha nem teszik le az esküt.
Kevin Bondelli, aki demokrata aktivistaként kezdte pályafutását, szintén kifejtette véleményét a törvényjavaslatról. Szerinte végzős diáknak lenni nem ugyanaz, mint felelősséget vállalni egy közhivatalban vagy felvételt nyerni az ügyvédek közé, hogy esküdözniük kelljen. A középiskolás érettségi az, ami szinte már alapkövetelmény és szüksége van rá mindenkinek.
Rossz döntés, hogy a republikánusok egy ilyenfajta hűségfogadást követelnek a diákoktól, amelyet általában a kongresszus tagjai tesznek le, és még néhányan. „Az pedig elképzelhetetlen, hogy én az utolsó négy szót kimondjam, és a jogszabály jelenlegi szövege semmilyen változtatási alternatívát nem enged meg”, mondja Bondelli.

Más szóval, ha ezt a javaslatot elfogadják, onnantól kezdve az ateisták nem érettségizhetnének, mivel nem tennék le az esküt. Vagy ha mégis végzettséget szeretnének, akkor kénytelenek lesznek hazudni eskü alatt. Tehát egyik megoldás sem elfogadható. Mindemellett, maga a törvényjavaslat is saját jogi csapdájába esne, és folyamatosan kihívásokkal küzdene. Hiszen nemrégiben a Jehova tanúi és pacifista kvékerek is kifogásolták a szövetségi kormány és más szervezetek által hozott törvényesküt, mondván, hogy az ütközik hitükkel és vallási küldetésükkel. Hasonlóképpen, néhány arizonai hallgató számára is kihívást jelentene a tervezett középiskolai eskü, ami sértheti a diákok szabad vallási jogait és a véleménynyilvánítás szabadságát is.

Azt sem lehet elfelejteni, hogy ez az eskü semmiképp nem szolgálja a diákok érdekeit, és az oktatást sem segíti. Ez a legszomorúbb dolog az egészben. Az döntéshozóknak, akik az oktatási válság szituációk orvosolásáért felelősek, figyelembe kell venniük, hogy a törvény hatására több középiskolai osztály maradna parlagon és rengeteg végzős diák lehetőségeit semmisítenék meg a tovább tanulásban vagy a munkavállalásban.
A Think Progress liberális blog bejegyzései alapján a javaslatot módosítani kell, még mielőtt döntés születik róla, mivel a törvény az eskütétel alól nem menti fel az ateista diákokat, vagy más nézeteket valló hallgatókat. Bob Thorpe képviselő ígéretet tett, hogy módosítani fogják az intézkedést. „Mi csak bátorítani szeretnénk a diákokat arra, hogy megértsék és tiszteletben tartsák az alkotmányt és az alkotmányos kormányzati formát, és nem akarunk létrehozni egy olyan követelményt, ami miatt a diákok vagy azok szülei kényelmetlenül éreznék magukat”.

A megoldás tehát az lehet, ha az utolsó négy szót kihagyják az esküből, vagy egyszerűen mindenki szabadon dönthetne annak letételéről. A legfrissebb információk szerint, a törvényjavaslatot végül elvetették, írja a legiscan.com.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez