Togónak segít a szél, a nap, a víz

A lakosság kétharmada számára maholnap valóság lesz a megújuló energia, szélerőműveket már építenek, a napot is záros határidőn belől igénybe veszik 22 falu áramellátásához.

 

Vakmerő és bölcs terv, már 2020-ig Togo energia-szükségletének 20 százalékát megújuló energiával elégítik ki. Ennek a menetrendjét dolgozzák ki jelenleg, a cselekvési tervet pár hónapon belül elfogadják.  A Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, az ECOWAS egyenesen azt javasolja – tette közzé a togói sajtó -, hogy a vidéki lakosság 75 százaléka számára ilyen energia legyen elérhető, illetve a helyi ellátáshoz 25 százalékban az adott településeken működő hibrid energiatermelő megoldásokat alkalmazzanak.  A togói energiaügyi miniszter nyilatkozatából tudható, hogy az „alapok” mindehhez adottak, víz-, nap- és szélenergia bőséggel rendelkezésre áll, csakúgy, mint a bioüzemanyag. Több projektet már elindítottak az afrikai országban, a szél „befogásával” 25,4 megawatt termelése valósul meg hamarosan, fotovoltaikus rendszert pedig 22 falu használ hamarosan áramtermelésre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez