Las Vegas nagy pénzt tesz a meleg turistákra


A szerencsejátékosok Mekkája már évek óta küzd azért, hogy több szórakozni vágyó homoszexuálist csábítson hoteljeibe. A cél elérésére most egy kifejezetten melegeknek szánt reklámfilmmel próbálja hirdetni, hogy tárt karokkal várják a közösség tagjait. A tévéreklám az első olyan országosan sugárzott mainstream reklámfilm, amely a meleg párkapcsolatokat ünnepli.

{youtube}0eyKmpffiZ0{/youtube}
Las Vegas először 2008-ban kezdett el koncentrálni a meleg turisták megszerzésére, hogy növeljék a recesszió miatt visszaesett látogatószámot – olvasható a Marketwatch oldalán. A városban egyre több és több, kifejezetten melegeknek szóló eseményt tartanak, egyre növekszik a száma azoknak a bároknak és hoteleknek, ahol büszkén és tárt karokkal várják a LGBT közösség tagjait, akik közül egyre nagyobb számban tartják legény- és lánybúcsúikat, vagy nászútjukat a szerencsejátékok fővárosában.
Csak egy dolgot nem tudnak még megtenni Las Vegasban. Házasodni. Miközben a város híres arról, hogy pillanatokat alatt lehet ott házasságot kötni, a meleg párok ezt még nem tehetik meg, mert Nevada államban nincsen engedélyezve a melegházasság. Még. “A nevadai törvényhozás folyamatosan foglalkozik az üggyel” – mondta el a Marketwatchnak a város népszerűsítésével foglalkozó Las Vegas Convention and Visitors Authority elnökhelyettese.
A város számára a melegházasság engedélyezése persze leginkább az azzal járó bevétel miatt érdekes. A Marketwatch által idézett adatok szerint a melegházasságok 1,5 milliárd dolláros bevételt hoznak azoknak az államoknak, ahol engedélyezve vannak, és a bűn városa elesik ettől a pénztől, amely más államokba, mint például Hawaiiba kerül.
Las Vegas ennek ellenére elég jól teljesít a melegek odacsábításában. 2013-ra már a második számú turisztikai célpontja volt a kikapcsolódni vágy meleg férfiaknak, és negyedik legnépszerűbb célpontja volt az egész LGBT közösségnek az amerikai városok között. Ugyanakkor a városnak még többet kell tennie, ha meg akarja előzni a melegek körében nagy népszerűségnek örvendő San Franciscót és Chicagót, miközben arra is figyelnie kell, hogy a meleg turisták pénzére szintén szemet vető Los Angeles és Washginton meg ne előzze.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez