Többpólusú világot ígér a BRICS-bank

Újabb részleteket lehetett megismerni nyilatkozatok alapján az öt BRICS-ország fejlesztési bankjáról. A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika alapította NDB 2016-ban színre is léphet.

Az első kölcsönt vélhetően 2016-ban folyósítja Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika – az öt BRICS-ország – nyár elején létesített közös bankja, mely nem is titkolt módon „ellensúlya” lehet a Nemzetközi Valutaalapnak és a Világbanknak. Az elmúlt napokban több szakértő is nyilatkozott a 100 milliárd dollárral alapított – még a tagországok törvényhozásai által jóváhagyandó –új pénzügyi intézményről, az NDB-ről. Egyebek között arról szóltak pozitív hangon, hogy nem egy nyugati központú világ, hanem egy többpólusú világ képe rajzolódik ki a BRICS bankjának segítségével, amúgy pedig az öt ország a világ népességének 40 százalékát, a globális gazdasági teljesítmény 20 százalékát jelenti. Banki szempontból különösen fontos, hogy tartalékalapot képeznek, mégpedig 41 milliárd dollárról gondolkodnak, a legnagyobb részt Kína helyezi erre a számlára. Kínában, Sanghajban lesz a székháza is a fejlesztési banknak, a jüan pedig a jelenlegi globális pénzügyi rendszerben a dollár alternatívája lesz.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez