A tökéletes ikrek

A két lány – akik csupán egy perc különbséggel születtek – mindent megoszt egymással, legyen szó a munkájukról, a kocsijukról, a Facebook profiljukról vagy akár a pasijukról.

Még ez a fajta közelség sem volt elég a 28 éves ausztrál ikerpárnak, Anna és Lucy DeCinque-nak, ugyanis egy kisebb vagyont költöttek plasztikai sebészetre, hogy az egymás közti különbségeket még minimálisabbra redukálják. Ugyanazon beavatkozásokat végeztették el magukon, így mindketten átestek ajakfeltöltésen, mellnagyobbításon és műszemöldök készítésen, ami összesen 240 ezer ausztrál dollárjukba került (~48 millió forint).

A két perth-i lány szinte minden pillanatot együtt tölt, illetve együtt is alsznak, sőt, kettejüknek csak egy ágya van. Anna és Lucy ráadásul ugyanazzal a fiúval járnak, ami szerintük a tökéletes felállás, ugyanis – mint midnenben – férfiakban is szinte azonos az ízlésük.

“Jelenleg ugyanazzal a fiúval járunk, tehát hárman avygunk egy kapcsolatban. Szeretjük megosztani egymással a dolgokat” – mondta el Anna. – “Számunkra ez egyáltalán nem fura. A legtöbb férfinak valószínűleg ez az álma, hogy egyszerre két barátnője legyen” – tette hozzá Lucy.

Anna és Lucy már gyerekkorukban is elválasztathatatlanok voltak. Mindig ugyanabba az iskolába jártak, majd a gimnázium után ugyanarra a kozmetikai képzésre jelentkeztek.

Amikor apjukat, Luigit rákkal diagnosztizálták mindketten megszakították tanulmányaikat és otthon maradtak vigyázni rá, egészen a négy évvel ezelőtti haláláig. Bevallásuk szerint ez az időszak – ha lehet – még közelebb hozta őket egymáshoz.

“Állandóan tudjuk mire gondol a másik, így egy idő után már nem is vettünk egymásnak ajándékokat, hiszen mindig ugyanazokat a dolgokat kaptuk egymástól.”

Miután apjuk meghalt, Lucy és Anna egy idősek otthonába jelentkeztek, ahova mindkettőjüket fel is vették. A munkáért kapott pénzt pedig együtt költik el ruhákra, kozmetikumokra és egyéb számukra fontos dologra.

article-2576278-1C209A1600000578-722 634x794Bár többen figyelmeztették mrá az ikerpárt az ilyen közeli kapcsolatok okozta komoly problémákra, Anna és Lucy nem aggódnak és szerintük soha nem kell majd elválniuk egymástól.

“El sem tudjuk képzelni milyen lenne egy napot a másik nélkül tölteni, de nem is igazán akarjuk” – mondta Lucy.

(Visited 4 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez