A 45 éves Jacques Miango már az USA-ban született, de szülei még a mai Kongói Demokratikus Köztársaságból, az egykori Zairéből vándoroltak ki az USA-ba. Miango jelenleg Maryland állam adminisztrációjában magas rangú hivatalnok. Augusztus negyedikén több kongói származású amerikai barátjával együtt Washingtonba utazott. Tudták, melyik hotelben száll meg Joseph Kabila. Már jóval az érkezés előtt ott voltak a szálloda bejáratánál. Amikor Kabila és népes kísérete megérkezett, Miango és társai Kabila politikai módszereit elítélő feliratokat emeltek a magasba és Kabila ellenes jelszavakat skandáltak. A kongói államfő testőrei kicsavarták a táblákat a tüntetők kezéből és alaposan össze is verték a tiltakozókat. Az esetnek semleges szemlélői voltak az ott tartózkodó amerikai rendőrök. Az incidensre csak most derült fény. Jacques Miango elmondta a sajtónak, hogy hat fogát verték ki és két bordája megrepedt. Az amerikai külügy egyik szóvivője tűrhetetlennek nevezte Kabila testőreinek brutális fellépését. Közölte, hogy felfüggesztik diplomáciai mentességüket és eljárást indítanak ellenük. Eső után köpönyeg, Kabila és testőrei ugyanis már napokkal a külügyi illetékes harcias nyilatkozata előtt elutaztak az Egyesült Államokból…