Kikapott a kormányfő a fővárosban a polgármestertől

Dakarban az ellenzéki polgármester megőrizte tisztségét, kihívója a miniszterelnök asszony volt.

 Szenegálban rendben, incidensek nélkül zajlott a tartományi és önkormányzati választás. A legnagyobb érdeklődés a Dakarért vívott harcot kísérte. A főváros polgármestere, az ellenzéki Khalifa Sall újraindult posztjáért. Komoly ellenfelet kapott: a kormányzó párt ugyanis magát a miniszterelnök asszonyt, Amanita Tourét indította. Az első eredmények szerint nem csak az eddigi polgármester szűkebb pátriáját jelentő kerületben, hanem mind a 19 dakari választói körzetben Khalifa Sall áll nyerésre. Amanita Touré meg sem várta a hivatalos eredményeket, a tv-ben elismerte vereségét. Az országos eredmény azért tarka: Abdoulaye Wade korábbi elnök pártja is több helyen vesztésre áll, és a kormányzó párt több fontos személysége is gyengén szerepelt. De nem mindenütt, Macky Sall jelenlegi államfő néhány bizalmi ember győzni tudott. A mostani választási győzelem komoly ugródeszka lehet Dakar polgármesterének, aki nem titkolja, hogy országos ambíciói is vannak. Szenegálban három év múlva lesz az elnökválasztás, és Khalifa Sallban nagyon sokan a jelenlegi államfő legfőbb kihívóját látják.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez