Joel Mutabazi az államfő közvetlen irányítása alatt álló elnöki gárda hadnagya volt. De aztán ő is, mint sok más katonai vezető, nézeteltérésbe keveredett Paul Kagame elnökkel és a politikai ellenzékhez csatlakozott. Később emigrálni kényszerült, a szomszédos Ugandában kapott menekült státuszt. 2013-ban itt fogta el őt a ruandai titkosszolgálat. hazaszállították és 15 másik vádlottal együtt bíróság elé állították. Joel Mutazabi ellen a vád összeesküvés, terrormerényletek szervezése, az államfő meggyilkolásának előkészítése. Mindezek alapján az ügyész életfogytiglant kért a volt hadnagyra, vádlott társaira 20-37 év börtönt. Joel Mutazabi minden vádat tagad, szerinte a vádiratból egyetlen szó sem igaz. Nem állt kapcsolatban az FDLR nevű és egyébként kongói székhelyű, de ruandai eredetű fegyveres szervezettel és egyetlen merényletet, erőszakos cselekményt sem készített elő. Az utóbbi időben több hasonló ügy volt már Ruandában. Más emigráns ellenzékiek is eltűntek Ugandában, majd Ruandában tűntek fel, de immár fogolyként vagy vádlottként. Tavaly év végén pedig Johannesburgban gyilkosság áldozata lett a ruandai titkosszolgálat egykori főnöke, aki szintén konfliktusba keveredett a jelenlegi államfővel és Dél-Afrikába emigrált.
Életfogytiglan vár az elnöki gárdistára
Ruandában a végéhez közeledik a „terroristák pere”, a fő vádlott valamikor az elnöki elitalakulatban szolgált.
(Visited 1 times, 1 visits today)