Rasszizmus az ismert amerikai egyetemen
Aggasztó video kezdett el keringeni az interneten, melyen azt láthatjuk, ahogyan a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem (UCLA) hallgatói önkormányzata zsidó vallása miatt utasít el egy lányt, Rachel Beydát, aki az Etikai Bizottsághoz jelentkezett.
Minden szempontból megfelelőnek találták a pozícióra, ezt többször is hangoztatták. Egyetlen probléma volt vele: féltek attól, hogy nem tud majd pártatlan maradni. Ezt pedig arra alapozták, hogy zsidó származású, illetve aktívan részt vesz az egyetem zsidó közösségének munkájában.
Először csak finoman érintették a témát, olyan kérdéseket tettek fel, mint: „vallásodat és a közösség munkájában való részvételedet tekintve szerinted képes lennél elfogulatlan maradni munkád során?” Aztán egymás között már kimondták, amire gondoltak.
Egyikük elmondta, hogy véleménye szerint egy tökéletes jelöltet akarnak elutasítani, pusztán a vallása miatt, ami mélyen elszomorítja őt. Véleményét kevesen osztották.
Nem ez az első alkalom, hogy az UCLA hasonló botrányba keveredett, de a trend úgy látszik az egész Egyesült Államokra, sőt feltehetőleg a legtöbb országra igaz. A világ több táján erősödik az antiszemitizmus, részint a romló közel-keleti helyzet miatt. Az iszlamista szervezetek hatásáról már korábban írtunk Jihadi John kapcsán, aki szintén az egyetemen radikalizálódott.
A mostani eset jól végződött, valószínűleg azért, mert nyilvánosság elé került az ügy. Rachel-t kinevezték a pozícióra, az antiszemita diák önkormányzati képviselőket pedig felszólították, hogy kérjenek bocsánatot viselkedésükért, aminek többé-kevésbé eleget tettek.
„Igazán sajnálom azt, ahogyan megfogalmaztam a mondandómat” – mondta el Fabienne Roth, aki tehát nem azt sajnálja, amit mondott, hanem azt, ahogyan mondta.
Fotó: Europress Getty Images