Ázsia második legnagyobb piroslámpás negyede
Mit történik azzal a településsel, ahol szárba szökken és kivirágzik a prostitúció? Ahol a törvény emberei meghátrálnak a bűnözők elől? Erre kereste a választ az író, Souvid Datta, aki kilenc napot töltött Sonagachiban. Az ott látottak arra ösztönözték, hogy megossza tapasztalatait. Minél többen látják, annál jobb – vallja.
Sonagachi Indiában, Észak-Kalkuttában található. Szűk sikátorok, egyre csak magasodó bordélyházak, nyüzsgő piac alkotnak együtt zavaros, színes labirintust. Itt van Ázsia második legnagyobb piroslámpás negyede.
A környéket az illegális bandák, az emberkereskedők uralják. Ez az a hely, ahol a riporterek és kívülállók folyamatos veszélynek vannak kitéve, ahol a politikusokat és a rendőrséget megvesztegetik, vagy ők is bűntársak, és ahol becslések szerint 1200 prostituált nő él, gyakran 18 év alatti, akiket minden nap 1 fontért erőszakolnak meg.
Az elmúlt 30 évben a vezetés teljesen magára hagyta a kerületet. Sem az állami, sem a civil szféra képviselői nem foglalkoznak azokkal a kisstílű bűnözőkkel, akik most a területi önkormányzatot is irányítják. A növekvő kulturális megbélyegzés pedig erősíti az érdektelenséget és a kizsákmányolást.
Sonagachi maga gerjeszti saját sötét világát, és az egész városra jellemző a képmutatás, a bűnözés és a tudatlanság. Úgy tűnik, a hely nem kap semmilyen nyilvánosságot, a média is szemet huny felette, így külföldön is nagyrészt ismeretlen.
„Idén eljutottam Sonagachiba 9 napra” – írja Souvid Datta.
„Prostituált nőkkel találkoztam, köztük 14 éves fiatalokkal, akiket az iskolából hazafelé raboltak el a határ menti államokból. Ámulatba ejtett az ellenálló képességük, a türelmük és az összetartásuk. Halottam, ahogy éjszaka a sötétben, zárt bordélyok ketrecében órákig sírtak. Odakint a rendőrség tisztviselői kar-karöltve jártak a bandák vezetőivel.”
„Ez a komoly, mélyreható tudósítás talán segít rádöbbenteni a világot arra, hogy több ezer fiatal nőt rendszeresen megfosztanak az emberi döntés és véleménynyilvánítás jogától. Informálni fogja azokat, akik vitatják a szexuális egyenlőtlenséget Indiában. És ami a legfontosabb, hogy talán provokálni fogja a hétköznapi embereket, és ráveszi őket arra, hogy álljanak fel, és kezdjenek el tenni valamit a helyzet javítására.”
