Világbank: csak így tovább, Mauritánia!

A gazdasági növekedést, a várható energiaexportot, az épülő szabadkereskedelmi övezetet egyaránt Mauritánia javára írta a Világbank, mely kész 20 millió dollárral támogatni az ország terveinek megvalósítását.

 Szabadkereskedelmi övezetet kezdett el megvalósítani Mauritánia, ennek a programnak az apropóján tárgyaltak a helyi és világbankos szakemberek az afrikai ország gazdasági fejlődési lehetőségeiről. A Nouadhibou Free Zone elgondolásával elégedett a washingtoni pénzügyi szervezet, késznek is mutatkozik a támogatásra, ezúttal 20 millió dolláros segítséget ajánlott fel különös tekintettel a térség infrastruktúrájának fejlesztésére, valamint a halászati tevékenység bővítésére. Bertrand Badré világbankos ügyvezető igazgató a mauritániai gazdaság szempontjából tartotta fontos teendőnek a magánszektor fejlesztését, a szociális szolgáltatások növelését. A Világbank stabilnak ítéli Mauritánia makrogazdasági állapotát, különösen pedig bányászatát, a GDP-növekedés tavalyi 6,7 százalékára is elismerően reagált a pénzintézet, csakúgy, mint arra, hogy három éven át ugyanez a mutató rendre 6,5 százalékos lehet. A washingtoni nemzetközi szervezet arra is „rábólintott”, hogy az afrikai országban a gázenergia program elindult, 2015-től már kitermelik az energiahordozót a tengeri kutak segítségével, sőt 300 megawatt energiát exportálni is tudnak majd Malinak és Szenegálnak. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez