A nigeri légierő vadászgépei mértek légicsapást egy teherautó-konvojra a Kamadougou folyó mentén, amely füstölt halat szállított a szomszédos Nigériába. A helyi hatóságok nemrég betiltották a halkereskedelmet a térségben, mert állítólag a Boko Haram ebből tartja fenn magát és finanszírozza a fegyverkezését a „Szent” háborújához, amit már a környező országokra is kiterjesztett.
A nigeri vadászgépek sikerrel semmisítették meg konvojt. Biztonsági források pedig arról számoltak be, hogy nemrég egy tucat embert tartóztattak le, akik illegális halcsempészettel és kereskedelemmel foglalkoztak. A hatóságok szerint a letartóztatottak a Boko Harammal álltak szoros kapcsolatban. Közben a kameruni hadsereg egyik magas rangú vezetője is jelezte, hogy szorosan együttműködnek a nigeri, csádi és nigériai hatóságokkal, hogy „befagyasszák” az illegális hal kereskedelmet a térségben és „elfojtsák” a Boko Haram lázadók más kereskedelmi tevékenységét, amiből bevételük származik. Komoly problémát jelent azonban, hogy az érintett országok biztonsági erőinek nincsenek megfelelő folyami járőrhajói, amivel folyamatosan ellenőrizni tudnák a helyi folyókat és a Csádi tót.
A Kamadougou folyó Észak-Nigéria és Délkelet-Niger határa mentén húzódik. Az itt élő közösségek elsősorban halászattal és hal kereskedelemből élnek. Ez a legjövedelmezőbb iparág a térségben,mivel a nyugat-afrikai konyhának az egyik legalapvetőbb alapanyaga a füstölt hal. Szinte nincs olyan étel, amelyikbe – akár csak ételízesítőként – ne tennének füstölt halat. Sokaknál pedig a viszonylag olcsó hal helyettesíti a drága hústermékekeket is – hiszen tartósítani is sokkal könnyebb, mint a húst, és a legtöbb háztartásban ott még nincs hűtőszekrény. A térség minden városában óriási halpiacok vannak, ahol a helyi folyami és tavi halak legkülönfélébb változatait szerezhetik be a háziasszonyok különböző formákban.
Így nem meglepő, hogy a jövedelmező halkereskedelemre a radikális iszlamista Boko Haram rroristaszervezet is rátette a kezét. A nigeri hatóságok jelezték, hogy a Boko Haram szoros ellenőrzése alatt tartja a helyi halászokat és kereskedőket, akikre adókat is kivetettek. Az utóbbi időkben azonban már nem érik be ennyivel a lázadók, rendszeresen elkobozzák, illetve erőszakkal elveszik a halászok zsákmányát és a kereskedők portékait, hogy aztán azokat ők értékesítsék a környező piacokon. Az ebből befolyó pénzt pedig a saját Iszlám Államok létrehozására indított „Szent”háborúra költik. A nigeri és nigériai hatóságok ezért betiltották a halkereskedelmet a határ menti régiókban, ami viszont rendkívül súlyosan érinti a helyi vállalkozókat, halászokat, kereskedőket és nem utolsó sorban a gazdaságot.