A gyógyfű gyógyír a munkanélküliségre

Termeszteni, gyűjteni és legfőképp a káros anyagoktól megvédeni ajánlják Ghánában a gyógynövényeket.

 

Nem kell mindenáron gyomirtó szerekkel beavatkozni a természetbe – fogalmazta meg a Ghana Hírügynökség adott interjújában Dr. Kofi Annan, a Kwame Nkrumah Egyetem Tudományos és Technológiai Tanszékének vezetője. ( Csak névrokona a szintén ghánai egykori ENSZ-főtitkárnak) A szakember  a gyógynövényekkel foglalkozik és egyfelől arra biztatta a ghánai kormányzatot, hogy a különböző készítmények előállításával lehetőséget lehet teremteni sokaknak a jövedelemszerző munkára, másfelől pedig tartsa kordában a növényvédő szerek kijuttatását, mert azzal a természetet károsítják, sőt az elfogyasztandó gyógynövényeken keresztül mérgező anyagok kerülnek az emberi szervezetbe. Az Opam Ago Herbal Központ ügyvezető igazgatója, Baffour Agyapong is csatlakozott a ghánai egyetemi tanár nyilatkozatához, azt kiemelve, hogy a képzés- száz szakember számára éppen július-augusztusban indítottak egy speciális kurzust – már figyelembe veszi a gyógynövények védelmének követelményeit. Emellett a füvek, teák, gyökerek versenyképességét is szolgálni kívánják a felkészítéssel, a fogyasztás, alkalmazás új lehetőségeinek bemutatásával. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez