Állítsák nemzetközi bíróság elé az államfőt!

Kongói ellenzékiek egy csoportja az amerikai elnökhöz és az ENSZ BT-hez fordult, hogy ítéljék el a Joseph Kabilát.

 A Kongói DK több ellenzéki pártja és társadalmi szervezete közös levelet intézett Barack Obamához és az ENSZ Biztonsági Tanácsához. Ebben nem kevesebbet követelnek, mint hogy állítsák az ENSZ nemzetközi bírósága elé Joseph Kabila kongói elnököt. Érvelésük szerint az államfő személy szerint is felelős az országban uralkodó anarchiáért és az intézményesült korrupcióért. De konkrét vádpontokat is megfogalmaznak. A levélben azt állítják, hogy Kabila utasítására a belbiztonsági erők ellenzéki újságírókat és aktivistákat tettek el láb alól. Az ország több vidéki körzetében a véres kezű hadurak az elnök hallgatólagos beleegyezésével terrorizálják a lakosságot. A levél visszhangjáról nincs hír, és a kinshasai kormány szóvivője sem kívánt róla nyilatkozni. Washington Kabilával kapcsolatos politikájáról azt tudni lehet, hogy nem nézik jó szemmel az államfő trükközését, amellyel igyekszik kijátszani a kongói alkotmányt és megpróbál hatalmon maradni. A jelenlegi alaptörvény szerint a második elnöki mandátuma végén járó Kabilának jövőre vissza kellene vonulnia. De erre pillanatnyilag nincs garancia. Kerry amerikai külügyminiszter viszont nem rég Kinshasában azt mondta, hogy a következő elnökválasztást a jelenlegi alkotmány alapján kellene megtartani, vagyis Kabila nélkül. Ettől persze a kongói államfő még nincs rajta az amerikai „feketelistán” és ő is ott van az augusztusban tartandó USA-Afrika csúcs hivatalos meghívottjai között.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez