Így készül az afrikai topmenedzser

A továbbképzés, az állandó képzés egyformán bekerül az afrikai cégek fegyvertárába, s kimutatták, hogy a diaszpórából hazacsábítás is komoly előnyökkel járhat.

A nemzetközi szabványokat és a helyi kultúrát egyszerre használják azok a diaszpórában élő emberek, akik az őket alkalmazó cégek révén otthon folytatják munkájukat munkáltatójuk megelégedésére. A többi között ezt az értékes tulajdonságot is kimutatta a nemzetközi könyvvizsgáló cég, a PricewaterhouseCoopers, mely elemezte Afrika cégeinek jellemző tulajdonságait. A nemzetközi tanácsadó felméréséből kitűnik, hogy a kontinens számos vállalata jelentős összegeket fektet be dolgozóinak képzésébe, felkészítésébe. Erre példa az Orange távközlési társaság, mely Szenegálban kampuszt hozott létre afrikai cégvezetők oktatása érdekében. Friss diplomások műszaki továbbképzését – egyben a tehetségek felkutatását – vállalja Nigériában a Dangote Akadémia. A diaszpórából vállalatokhoz hazacsábított diplomások foglalkoztatása is több mint divat. E munkatársak megtartását is egyre inkább szem előtt tartják:  vonzó fizetések és juttatások, inspiráló karrier felvázolása szerepel az eszköztárban mind több helyen. A most közzétett PricewaterhouseCoopers tanulmány szerint az egyik kenyai vállalat – lépést tartva a nemzetközi gyakorlattal – arra ösztönöz, hogy a vezető alkalmazottak folyamatosan,  divatos megfogalmazással: egy életen át képezzék magukat.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez