Iszlamista főnöknek köszönhetik szabadságukat a francia túszok?

Az Iszlám védelmezői /Ansar Dine/- ez a tuareg iszlamista szervezet neve. Rémuralmat teremtettek Kidalban, Mali északi részén a megszállás idején. Minden vezetőjük ellen elfogatóparancsot adtak ki, de most ezek egy részét szép csendben visszavonták…

Miért ?- teszi fel a kérdést a párizsi Le Figaro, és meg is adja a választ. Azért, mert a főnökük Iyad ag Ghaly kulcsszerepet játszott a négy francia túsz kiszabadításában. Cserében Franciaország őt és vezető embereit levette a körözött terroristák listájáról. Mali igazságügyi minisztere természetesen tagad: “Hogy adhatna Franciaország kegyelmet olyan elkövetett bűnökre, melyek helyszíne Mali volt?!” Láttunk már ilyet…

Mindenesetre tény, hogy az Ansar Dine három fontos vezetője lekerült a körözési listáról. Mit jelent ez? Azt, hogy részt vehetnek azokon a tárgyalásokon, melyek pénteken kezdődnek Bamakoban a kormányzat és a tuaregek között. Ezen kívül indulhatnak a választásokon, november végén. Maga a nagyfőnök, aki elintézte a túszok kiszabadítását nincs a kedvezményezettek között. A lóláb túlságosan is kilógott volna…

Franciaország elnöke azt állította, hogy nem fizettek a túszok kiszabadításáért. Közben pedig kiderült, hogy 20 millió eurót adtak, és a közvetítőket levették a körözött terroristák listájáról!

Iyad Al Ghali szerepe állítólag az volt, hogy ő hozta össze a nigeri elnök megbízottját az AQIM főnökével. Az AQIM tartotta fogva a túszokat, és a főnökéhez az Ansar Dine első emberén keresztül vezetett az út. Ma sem történik semmi Kidalban az Ansar Dine főnökének tudta nélkül. Kidal a tuaregek fővárosa Maliban. Elvben a francia csapatok üldöznék az iszlamista gerillákat, de a gyakorlatban erről szó sincs. Keressük a tárgyalásos megoldást a tuaregekkel- fogalmaznak, finoman a francia külügyben ahol egyáltalán nem nyilatkoznak arról: valóban egy az Al Kaidahoz kapcsolódó tuareg iszlamista főnök intézte el, hogy a négy francia túsz három év után kiszabaduljon Maliban?!…

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez