A tanárok elmaradt bérei miatt tüntettek a diákok

A rendőrség könnygáz-gránátok bevetésével vetett véget a 6 és 12 év közötti általános iskolás diákok tiltakozó megmozdulásának.

A diáktüntetés Malawi legnagyobb városában és egyben gazdasági központjának számító Blanytréban volt. A tiltakozó megmozduláson több száz diák vett részt, akik eltorlaszolták Peter Mutharika elnök rezidenciájához vezető főútvonalat. A tüntető ifjúság tanárai elmaradt bérének azonnali kifizetését követelte a kormánytól. Május óta ugyanis több mint 6500 pedagógus nem kapott fizetést, ezért többségük felfüggesztette az oktatást az iskolákban.

Az utcára vonuló diákok jelezték, hogy a tanárok sztrájkja miatt nem tudnak iskolába járni és tanulni. Emellett felháborítónak tartják, hogy a kormány hónapok óta képtelen kifizetni az elmaradt béreket. Szerintük a kormány nem veszi komolyan az ifjúságot, és szándékosan akarja „ellehetetleníteni” a jövőjüket. A tüntetésnek végül rendőrök vetettek véget könnygáz-gránátok bevetésével. Halálos áldozatokról és sérültekről nem érkeztek hírek. A diákok azonban jelezték, hogy nem állnak le, és újabb tüntetés szervezésébe kezdenek, ha követeléseik nem teljesülnek.

0008534-1-0

A tüntetés idején Peter Mutharika elnök Zombában volt, ahol egy helyi egyetem végzős hallgatóinak diplomaátadóján tartott beszédet. A diáktüntetés után az oktatási minisztérium szóvivője nem tagadta, hogy május óta 6600 tanár nem kapta meg a fizetését a kormánytól. A szóvivő a bérfizetés elmaradását azzal indokolta, hogy az állami kincstár és az emberi erőforrások hivatala képtelen megbirkózni a feladattal. Arról viszont nem tett említést, hogy pontosan mi akadályozza a tanárok kifizetését.

Malawi az afrikai kontinens egyik legszegényebb országa, amely elsősorban külföldi segélyekből és támogatásokból tartja fenn magát. A dél-afrikai ország éves költségvetésének körülbelül 40%-át külföldi donorok finanszírozták. A főként nyugati segélyezők azonban két éve felfüggesztették a pénzek folyósítását, miután kiderült, hogy magas rangú politikusok 150 millió dollárt sikkasztottak el az állami kaszából. A tavalyi ellenőrzés során pedig több mint 60 millió dollárral nem tudott elszámolni a malawi kormányt. A külföldi donorok – különösképpen Nagy-Britannia -jelezték, hogy addig nem küldenek pénzt, amíg a malawi vezetés nem számolja fel a korrupciót, és nem teszi átláthatóvá a pénzügyi segélyek szétosztását. A pénzhiány miatt egyébként számos kormányzati hivatalban hatalmas elbocsátásokra került sor, vagy drasztikusan csökkentették a közalkalmazottak fizetését: ők most jó esetben az eredeti fizetésük negyedét kapják meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez