Latin-amerikai körútra indult Erdogan

Kedden Kolumbiában kezdte meg latin-amerikai körútját Tayyip Erdogan. A török államfő később Mexikóban és Kubában folytat majd kétoldalú tárgyalásokat.

Recep Tayyip Erdogan török államfő kedden Juan Manuel Santos kolumbiai elnökkel találkozott Bogotában. A kolumbiai és a török delegáció megbeszélésein a két ország közötti biztonságpolitikai együttműködés, a nemzetközi terrorizmus elleni harc jövőbeli kihívásai, valamint a turizmus élénkítésének közös igénye került terítékre.

A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón Erdogan elmondta, hogy a nemzetközi terrorizmus jelentette fenyegetés mind Törökország, mind pedig Kolumbia számára jól ismert realitás. Juan Manuel Santos a két ország közötti gazdasági közeledést méltatta, amely a kolumbiai államfő szerint az elmúlt évek során “világosan pozitív tendenciát mutatott”. Az előrejelzések szerint az elkövetkező években mintegy 25 000 kolumbiai turista látogat majd Törökországba.

A török-kolumbiai államfői találkozón hét kétoldalú megállapodást szignóztak, ezek a két ország katonai, energetikai, kulturális és mezőgazdasági együttműködésének jövőbeli útját hivatottak kikövezni.

Kolumbia után a számos minisztere által is kísért Erdogan Mexikóba, majd pedig Kubába látogat, ahol a török államfő a kubai muszlim közösséget kiszolgáló első mecset építésére is ígéretet tett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez