Amikor a gyárosok és a bankárok mennek az utcára…
Bangladesben az üzleti szféra képviselői azért tüntettek, hogy legyen vége az egy hónapja tartó politikai sztrájknak.
Ilyesmi is ritkán fordul elő: a bangladesi fővárosban, Dhakában üzletemberek ezrei, kis- és nagyvállalkozók nemzeti zászlókat lobogtatva vonultak fel. Így próbálták jelezni, hogy elképesztő gazdasági károkat okoz az immár több, mint egy hónapja tartó folyamatos politikai sztrájk. Az ellenzék vezetőjét, Khaleda Zia (képünkönn) asszonyt, aki korábban kétszer volt már kormányfő, január harmadika óta korlátozza mozgásában a katonaság. Erre a jelenlegi miniszterelnök asszony, Sheikh Hasina adott utasítást. E két politikus nő gyűlölködése évtizedek óta meghatározó tényező a bangladesi politikában. Khaleda Zia általános sztrájkra hívott fel mindenkit. És sokan követik is az ellenzéki felhívást. Áll a munka szinte mindenütt és úttorlaszok akadályozzák a közlekedést. A tüntetést vezető Kazi Akran Ahmed, a bangladesi ipari és kereskedelmi kamara elnöke szerint már 10 milliárd dollárnyi veszteség érte az ország gazdaságát. Főleg az exportra termelő ruhaipart. A bangladesi varrodákban, ruhaipari üzemekben négy millióan dolgoznak. Banglades Kína után a világ második legnagyobb ruhaipari exportőre. De most áll a termelés a legtöbb üzemben, ha pedig mégis elkészül az áru, a blokád miatt nem tudják útnak indítani. A belpolitikai válság már hónapok óta tart. Az ellenzék tavaly bojkottálta a választásokat és most azt ígéri, csak akkor fejeződik be a sztrájk, ha lemond a jelenlegi kormány. A sztrájkot összecsapások is kísérik, amelyeknek az utóbbi hetekben 79 halálos áldozatuk volt. (Fotó:AFP)