Maga az elnök, Goodluck Jonathan szorgalmazta, hogy Nigéria több miniszterével, így a pénzügyekért, gazdasági koordinációért, valamint az iparért, kereskedelemért és befektetésekért felelős tárcák vezetőivel aktív résztvevője legyen az Afrikai Unió infrastrukturális fejlesztéseket megvitató csúcstalálkozójának. A múlt év decemberére tervezett, de ez év júniusának közepére halasztott dakari infrastruktúra-finanszírozási tanácskozásra a nigériai elnök szombaton kíván elutazni, illetve szorgalmazza, hogy más államok vezetőivel vasárnap tartsanak csúcstalálkozót. Az Új Partnerség Afrika Fejlesztéséért elnevezéssel ötletrohamot tartanak a dakari találkozó résztvevői, ahol az infrastruktúra építését elősegítő politikai környezetről éppen úgy szó esik, mint a különösen szorgalmazott public-private partnership (PPP) lehetőségeiről. Reuben Abati nigériai elnöki szóvivő elmondta, hogy a regionális út- és vasúthálózatok, a kikötőfejlesztések szintén kiemelt témaként szerepelnek.
Afrikai infrastruktúra-fejlesztést PPP-vel!
Nigéria első embere a tavaly decemberről mostanra halasztott csúcstalálkozót több minisztere kíséretében keresi fel Dakarban, ahol az infrastruktúra építése, finanszírozása van napirenden.
(Visited 1 times, 1 visits today)