Észak-Korea: “nem tárgyalunk a gengszter Amerikával”

A világtól elzárkózó kommunista állam legfelső döntéshozó szerve, a Honvédelmi Bizottság közölte ezt a világgal, miután kiderült: az USA és Dél-Korea megtartja szokásos tavaszi hadgyakorlatát.

“Semmi értelme sincs annak, hogy a gengszter Amerikával tárgyaljunk, melynek az a célja, hogy megdöntse rendszerünket” – hangsúlyozza a közlemény, melyet a Honvédelmi Bizottság adott ki. Ennek első embere mindig az ország diktátora, jelenleg tehát a fiatal Kim Dzsongun. A Kim dinasztia harmadik tagja apjához és nagyapjához hasonlóan halálos fenyegetésnek ítéli meg a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatot, melyet minden tavasszal megrendeznek a koreai félsziget déli részén.

Most az ifjú diktátor azt javasolta Amerikának: leállítja a nukleáris programot, ha nem lesz hadgyakorlat. Washington és Szöul az ajánlatot nem fogadta el. Amerika és Dél-Korea úgy véli, hogy Észak-Koreának minden előfeltétel nélkül le kell állítania nukleáris-és rakétafejlesztési programját. Emiatt különben az ENSZ is szankciókkal sújtja a világtól elzárkózó kommunista államot. Ezt a határozatot még Kína és Oroszország is megszavazta, noha Moszkva és Peking igen elnéző Észak-Koreával szemben.

Kim Dzsongunt például meghívták Moszkvába arra az ünnepségre, melyet a második világháború lezárásának 70. évfordulója alkalmából rendeznek. A koreai félszigetet 1945-ben osztotta ketté a Szovjetunió és az Egyesült Államok. A rendszert alapító Kim Ir Szen szovjet századosi egyenruhában érkezett meg szülőföldjére, melynek északi részén azóta is a Kim dinasztia uralkodik. Közben volt viszont a koreai háború (1950-53), melyet nem zárt le békekötés. Jelenleg is csak fegyverszünet van a két Korea között. Pekingben hat állam képviselői rendszeresen megvitatják a koreai félsziget helyzetét. A két Korea, az USA, Kína, Oroszország és Japán vesz részt a tárgyalásokon, melyek jelenleg szünetelnek, mert Észak-Korea megszegte vállalt kötelezettségeit, újrakezdte nukleáris-és rakétafejlesztési programját.

Obama elnök szerint a világtól elzárkózó kommunista állam előbb vagy utóbb beleroppan ebbe az erőfeszítésébe és főként abba, hogy nem tud mit kezdeni az internettel. “Végez velük az internet”- hangsúlyozta Obama amerikai elnök, akinek minden bizonnyal nehezen bocsátanak meg Phenjanban.

(Fotó:AFP)

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez