Melegházasságot szakított félbe a rendőrség Nigériában
A nigériai vallási rendőrség 12 férfit tartóztatott le, akik közül sokan még tinédzserek.
Az Iszlám Bűnüldözési Szolgálat (Hisba) emberei egy Kanó közelében található népszerű üdülőközpontban csaptak le, ahol a feltétezések szerint egy melegházasság volt készülőben. Az iszlám törvények (sária) betartásáért felelős szervezet elnöke, Aminu Daurawa elmondta, hogy pár napja értesültek az eseményről és a razzia során 12 férfit tartóztattak le. Sok vendégnek azonban sikerült elmenekülnie a vallási rendőrök elől. A letartóztatott férfiakat tiltott házasságkötés és homoszexuális viszony folytatásával vádolják. A rendőrség azonban jelezte, hogy 10 fiút szabadon engedtek, a szüleik hazavihették őket.
Az egyik szabadon engedett 18 éves srác tagadta, hogy melegek lennének és házasságkötésre készültek volna. Éppen az egyik barátjuk születésnapját ünnepelték, amikor a Hisba emberei betörtek és félbeszakították a bulit. A Hisba vezetője azonban cáfolta, hogy hibáztak volna. Szerinte a letartóztatott férfiakon is látszott, hogy rendkívül „nőiesen” viselkedtek. Az őrizetben maradt két férfi sorsáról továbbra sem tudni semmit. Arról sem érkeztek még információk, hogy végül vádat emelnek-e ellenük.
Nigériában 2014 januárjában lépett életbe a melegellenes törvény, amely a melegházasságot akár 14 év börtönnel sújtja.